Velünk történt
2021. november
Az Új Emberiség Mozgalom hírei
Az „Új Emberiség” a Fokoláre Mozgalom széleskörű mozgalma, amely a társadalom megújulásáért tevékenykedik.
Kiemelt híreink
A Time out további élete
Ételt és meleget Dejtárra!
Boldog, aki hitt… és a Nevelés Világa
Gazdasági élet és munka, szolidaritás
Ételt és meleget Dejtárra! Októberben az egyik dejtári családunknál – munkára várva – élelmiszerre volt szükség. Hála Istennek azóta a családapa közmunkát végez. (Több hónapon keresztül többen imádkoztunk érte.) És a hideg beálltával egy beteg ember lakásába, kályhájába tűzifa kellett. |
||
|
|
Erre a fokoláre közösség Rászorulók Alapjából tudtunk pénzt küldeni. Ismerőseink nagy köszönetet mondtak a segítségért. Hála mindazoknak, akik küldték a pénzt mindkettőre. (Téglásy Klára a csapat nevében) |
Háló Dejtár körül A lavinát a Rózsafüzér Királynéja Plébánia indította: A baba-mama klub, a karitász, az ismerősök elindították a ruhagyűjtést, amibe családom tagjai is belekapcsolódtak, pénzbeli adományokkal is. Kaptunk még személyes ajándékokat, benzinköltséget és a fokoláre közösségünk Rászoruló Alapjából anyagi kiegészítést. Két teljesen megpakolt kocsival és 22 család karácsonyi étkezését segítő pénzzel mentünk Dejtárra. A Gizi vezette Ceferino Ház napközijében a kis cigány gyerekek a karácsonyi műsorra készültek. Nehéz helyzetet találtunk egy családnál. Ők ezt írják: „Köszönünk minden segítséget, tanácsot. Nagyon jól esik, hogy van, akit a mi családunk a BARÁTJÁNAK mondhat, és külön köszönöm a szervezetnek a segítségét.” (Burian Márti és Laci, Ferentzi Éva, Jakó Judit, Téglásy Klára) |
|
|
|
Kapcsolatok
Árpád-házi Szent Erzsébet mint egy felkínált mai példa A mi magyar-európai szentünk neve napjára az én dolgom az ünnep megszervezése – karitászunk keretei között. Élete, kora, művészete, a kor szokásai és helyi emlékei mind meg-megelevenedtek az évek során. Úgy gondoltam, hogy ez a – jó nyolcszáz éve – felkínált példa átsüthetne jelen lehetőségeinkre. |
|
Kép: magyarkurir.hu |
A nagymarosi iskola, a plébániával összefogva két pakisztáni kisdiákot iskoláztat egy-két éve. Most az ő iskolájukat mutattuk meg egy filmmel. Igen gyér érdeklődés, viszont egy fiatal szomszéd és egy unoka, mint hozzáértők! Plusz egy cserkészcsapat, kisfiúkból, rá hangolt mégis a témára. Magát az adományozást nem lankadunk szorgalmazni, templomban-iskolában. (Hortoványi Emőke) |
Lelkiség
Ima a békéért a Time out-csapattal Time out imánk csodálatos módon él, már majdnem 2 éve. Most hogy ismét erősödik a Covid, egyre többekért imádkozunk. A betegekért! Szívszorító, hogy milyen sokan vannak közöttünk is. Hálát adunk a gyógyulásokért! Csodákat élünk meg. Pl. egy térdprotézisért imádkoztunk már egy éve, és a várakozónak csodával határos módon sikerült a negyedik hullám előtt megkapnia. |
|
A bekötött pontok és személyek száma nő. A legutóbb be tudott kapcsolódni az Egri Helyi Közösség egy kirándulás alkalmával. Németországból pedig egy fiatal magyar anyuka, aki a Time outról a médiából szerzett tudomást. (Téglásy Klára a csapat nevében) |
Ember és környezete egészsége
A Mária Rádió a békességszerzésről, az adventi lehetőségekről |
|
|
Az Életige című műsor novemberben a békességszerzés egyéni kis lépéseire buzdította hallgatóit (ld. Mt 5,9). Árki Tiborné, a szekszárdi Julika szemműtétje az elfogadásról, a békességről szólt, ami imádságba fordult át: a betegek szentségével, amikor őérte imádkoztak, az ő imádkozásával betegtársaiért, amikor utolsóként került a műtőbe. Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem című versét Julika mély ihletettséggel olvasta fel. Sisák Zita, az Új Város Online magazin főszerkesztője adventi készülődésként a napi üzenetek kísérését ajánlotta fel az adventi öko- kalendáriummal, majd a könyvvásárról és a hozzá kapcsolódó színes programokról tudósított. |
Visszahallgatható: https://hangtar.mariaradio.hu/Eletige (Hortoványi Emőke) |
„Éveid gazdaggá tesznek” |
||
Johann Christoph Arnold, a Bruderhof keresztény közösség lelkészének könyvéről Ihász Márta szociálpolitikus beszélgetett Paksy Eszterrel az Új Város Kiadó kiadóvezetőjével november 25-én a D18-as kávézóban. A szerző ebben a művében az öregedés, az öregség mindnyájunkat foglalkoztató kérdésein, mintegy „keresztúton” vezeti végig az olvasót. Egy csodálatos világ nyílik meg előttünk, amelyben a személyes történetek hősei – és velük mi is – megtalálják lelki békéjüket, a hátralévő élet értelmét, a lehetőségeket arra, hogy jó másokért élni, a még elesettebbeknek segíteni. |
||
Egy csodálatos világ nyílik meg előttünk, amelyben a személyes történetek hősei – és velük mi is – megtalálják |
|
|
lelki békéjüket, a hátralévő élet értelmét, a lehetőségeket arra, hogy jó másokért élni, a még elesettebbeknek segíteni. Arra buzdít, hogy sose adjuk fel a reményt és Jézussal egységben készüljünk a végső útra. A bemutatást a résztvevők közötti érdekes beszélgetés zárta. (Ihász Márta) |
Béke Háló öko-szemszögből Változó Világ, Alkalmazkodó Ökoiskola címmel rendeztek konferenciát, katolikus iskolák számára november 25-én. A Globális és Helyi Felelősségvállalás a Fenntarthatóságért témához felkértek, hogy beszéljek a Béke Háló tevékenységéről. Tizenhárom év munkája ökológiai szemszögből. Nagyon nehéz kiragadni a legfontosabb pillanatokat, amelyeket a Nevelés Világa csoporttal közösen tettünk. A rövid idő alatt egy-egy mondattal próbáltam felvillantani a tevékenységünket. Pár nappal ezután felkeresett a fenntartó, hogy elismerését fejezze ki. Elgondolkodtató, hogy 2008. óta próbáljuk építeni a hálót, és még most is újdonságnak számít. (Cravero Ágnes) |
Kép: www.neriiskola.hu |
Művészet
Berkes Balázs, amikor búcsút vesz most a közéleti szerepléstől, vallja, hogy az életben mindent felülről kapott. Eredményeit nem saját magának tudja be – ő pedig a zenét adja egy fél évszázada a hallgatóinak. Rendszereken és országhatárokon keresztül játszotta, tanította és kutatta a jazz leglényegét. Úgy érzi, a rangos díjakat rajta keresztül a jazzbőgős szakma is kapta – azok az emberek, akiknek elsődleges feladatuk mások kísérete. A zenén túl a magyar indiánmozgalom nagy öregje is ő: Nagy Kígyó néven. (A Mandiner III. évf. külön száma alapján) |
Kép: manider.hu |
Zemlényi Katica 2021-ben a Magyar Kultúra Lovagja címben részesült „a zenekultúra ápolása érdekében végzett példamutató tevékenységéért”! Az idei pályázat kapcsán 173 személyiség elismerésére tettek javaslatot. A kuratórium döntése alapján 8 ország 34 személye kapta meg a rangos elismerést. Gratulálunk! (Barlay Ágnes) |
Nevelés és kultúra
EuroSkills (szakmák Európa-bajnoksága) |
|
Kertművészek |
Magyar fiatalok nyertek ezen a szeptemberben megrendezett versenyen – többek között – kertépítő szakmában. Az ország különböző iskoláiból érkező diákok felkészítése a KMASZC Varga Márton Technikumban zajlott, sok ember és szervezet összefogásának eredményeként, az elmúlt 4 év szüntelen munkálkodása nyomán. |
A kertépítők a 90,55%-os teljesítményükkel a magyar csapat legeredményesebb versenyzőiként elhozták a Best of Nation címet is. Végtelen hálásak vagyunk mindenkinek, aki segíti munkánkat, szurkol nekünk, velünk örül, imádkozik értünk. A megosztott öröm dupla öröm, így az idei verseny után is vállaltuk egy pakisztáni fokoláros gyerek taníttatási költségét egy évre. Hiszek benne, hogy kertépítésben is lehetséges… „mindent Isten dicsőségére”! (Gódorné Hasenauer Zita felkészítő szaktanár) |
Várakozásban A Modernkori Európa pillérei elnevezésű konferenciát október közepén Debrecenben a vallások közötti párbeszéd jegyében szervezték. A konferenciára Soltész Miklós államtitkár hívta meg az Emberi Méltóság Központot, így megoszthattam gondolataimat és tapasztalataimat az életvédelem és családvédelem területéről. Sok érdekes gondolattal lettem gazdagabb, amiből ezt emelném ki: |
Kép: haon.hu |
„Nem a jó és a rossz harcának vagyunk tanúi, inkább azt tapasztalhatjuk meg, hogy a rossz a jó hiánya.” Ezzel a szemlélettel bármilyen kis dolgot is teszünk Istennel, az olyan, mint a vaksötétben gyertyát gyújtani. (Frivaldszky Edit) |
Egy dobókocka mint pedagógiai eszköz November 6-án a KOHÓ csapatával konferenciát rendeztünk Ózdon a szeretet-dobókockáról pedagógusok, hitoktatók részére. Még Tiszafüredről is érkezett résztvevő. A program során a tapasztalatok megosztásával a szeretet-dobókockát, mint pedagógiai eszközt jártuk körül. Támogattuk az iskolát azzal, hogy egy okos-táblát vettünk, és találkoztunk azzal a fiatal, lelkes tanítónővel, aki a táblát már használja. A program végén a résztvevők a neveléshez hasznos könyvcsomagot, valamint szeretet- és öko-dobókockát kaptak. A programról riportot készített a helyi TV, mely ezen a linken megtekinthető. (Héjj Rita) |
||
Együttműködő problémamegoldási stratégiák dr. Tóth Páltól |
|
November 16-án a Magyar Népművelők Egyesületének 37. vándorgyűlésén az online térben tartott előadás bevezetőjeként a párbeszéd pontosan lefektetett követelményeiről hallhattunk. A megismerés, meghallgatás és tisztelet kiválthatja az együtt gondolkodás és tervezés, majd a közös cselekvési pontok megtalálását. |
Kép: szemlelek.blog.hu |
A mi sajátos kitekintésünkre: Európa nyugati és keleti szemléletének távolsága is úgy utalt Palkó, mint az ismeretek hiányára, ami a kölcsönösség igényében közelíthet egymáshoz! Meghallgatható: https://www youtube.com/watch?v=iX4WxYpa-0A (Hortoványi Emőke) |
Boldog, aki hitt…és a Nevelés Világa Jó pár éve nem működik úgy a Nevelés Világa, mint hajdan. De a személyes kapcsolatok megmaradtak. És a hit is élt, hogy ez Isten műve volt, meglátjuk, mi lesz a sorsa. 2021 novemberében személyesen, decemberben online találkoztunk! Ragyogó szakmai életutakról beszélgettünk, amiket most is összeköt a karizma valamiképp. |
|
A Coviddal küszködő hűséges kitartás, rácsodálkozás a Béke Háló gyakorlatára, egyetemi könyvtárban fiatalokat megszólító program, szakmai tudásunkat kölcsönadva könyvbemutató és egy rászoruló fiatal közös támogatása. |
|
Nagy értékünk az unokák nevelése és korrepetálása. Nagyon örültünk egymásnak. (Horváth Viktória, Téglásy Klára) |