“Hallgassátok ma az Ő szavát” (Zsolt 95(94),8)

A zsoltár, amelyben ez az ige található, arra emlékeztet minket, hogy Isten népe vagyunk; Ő pedig vezetni akar bennünket, mint a nyáját legeltető pásztor, hogy eljussunk az ígéret földjére. Ő, aki öröktől fogva gondolt ránk, tudja, hogyan kell előremennünk ahhoz, hogy teljességben éljünk, és eljussunk az igazi létre. Mivel szeret minket, megsúgja, hogy mit tegyünk és mit ne; megmutatja az utat, amelyen haladnunk kell.

Isten úgy szól hozzánk, mint barátaihoz, mert be akar vonni bennünket a Vele való közösségbe. A zsoltár zárógondolata szerint, ha valaki hallgat az Ő szavára, belép Isten nyugalmának országába, vagyis az ígéret földjére, a Mennyország boldogságába.

Jézus is pásztorhoz hasonlítja magát, aki mindannyiunkat elvezet az élet teljességére. Szól hozzánk, és tanítványai, akik ismerik Őt, hallgatnak hangjára, és követik Őt. Ő pedig megígéri nekik az örök életet.

Isten mindenkihez szól. Erre emlékeztet minket a II. Vatikáni Zsinat is: “Lelkiismerete mélyén az ember olyan törvényt fedez fel, amelyet nem ő szab magának, de amelynek engedelmeskednie kell. Ennek a törvénynek a hangja, mely mindig arra szólítja, hogy szeressen, hogy jót tegyen és kerülje a rosszat, szükség esetén azt súgja: ťtégy ígyŤ vagy ťezt ne teddŤ. Az ember valójában Isten törvényét hordozza szívében…”

Mit kell tennünk, amikor Isten a szívünkhöz szól? Egyszerűen hallgatnunk kell erre a Szóra, tudva, hogy biblikus értelemben “hallgatni” azt jelenti, hogy teljes mértékben csatlakozunk és alkalmazkodunk ahhoz, amit hallunk, és engedelmeskedünk neki. Ez azt jelenti, hogy engedjük, hogy Isten kézen fogjon és vezessen minket. Rábízhatjuk magunkat, mint a gyermek, aki hagyja, hogy édesanyja karjában tartsa és vigye. A keresztényt a Szentlélek vezeti.

“Hallgassátok ma az Ő szavát”

E szavak után a zsoltár így folytatódik: “Ne keményítsétek meg a szíveteket”. Jézus is sokszor beszélt a szív keménységéről. Ellenállhatunk Istennek, bezárkózhatunk előtte és visszautasíthatjuk, hogy hallgassunk szavára. A megkérgesedett szív nem hagyja formálni magát.

Néha nem is rosszakaratról van szó. Inkább arról, hogy “azt a hangot” nehéz megkülönböztetni a bennünk visszhangzó sok más hangtól. Szívünket gyakran megfertőzi a sok fülsiketítő zaj: a bűnre vezető rendetlen hajlamok, az Isten tervének ellenálló világi gondolkodásmód, a divat, a reklámszövegek… Tudjuk, hogy milyen könnyen összetévesztjük saját véleményünket és vágyainkat a bennünk élő Lélek hangjával, és hogy ezért milyen könnyen önkényessé és szubjektívvé válhatunk.

Sohasem felejtkezhetem meg arról, hogy a Valóság bennem van. Mindent el kell hallgattatnom magamban, hogy felfedezhessem Isten hangját. Felszínre kell hozni ezt a hangot, mint gyémántot a sárból: megtisztítani, láthatóvá tenni és hagyni, hogy vezessen. Akkor majd mások vezetője is lehetek, mert Isten halk hangja ösztönöz és megvilágosít. Ez a lélek mélyéről felszálló sugallat: bölcsesség és szeretet, a szeretetet pedig tovább kell adni.

“Hallgassátok ma az Ő szavát”

Hogyan finomítsuk természetfelettire való érzékenységünket az evangélium logikájára, hogy képesek legyünk befogadni azt, amit ez a hang tanácsol?

Mindenekelőtt folytonosan újra kell evangelizálnunk magunkat, úgy, hogy forgatjuk és olvassuk Isten igéit, elmélkedünk rajtuk és éljük az Evangéliumot, hogy így egyre inkább evangéliumi gondolkodásmódra tegyünk szert. Minél inkább megismerjük azokat az igéket, amelyek Jézus ajkáról fakadtak, aki Isten megtestesült Igéje, annál inkább megtanuljuk felismerni Isten bennünk szóló hangját. És ezt imádságban is kérhetjük.

Aztán hagynunk kell, hogy a Feltámadott éljen bennünk, azáltal, hogy megtagadjuk önmagunkat, és hadat üzenünk mindig lesben álló önzésünknek és “régi emberünknek”. Ehhez késznek kell lennünk arra, hogy nemet mondjunk mindarra, ami ellentétben áll Isten akaratával, és igent arra, amit Ő kér; hogy nemet mondjunk önmagunknak a kísértés pillanataiban, elvágva annak ösztönzéseit, és igent azokra a feladatokra, amelyeket Isten ránk bízott; igent a minden felebarát iránti szeretetre, igent a próbatételekre és nehézségekre, amelyekkel találkozunk.

Végül könnyebben be tudjuk fogadni Isten hangját, ha a Feltámadott közöttünk van, vagyis akkor, ha annyira szeretjük egymást, hogy eljutunk a kölcsönösségre, a közösség és a testvériség oázisát teremtve meg ezáltal mindenütt. A köztünk lévő Jézus olyan, mint a hangszóró: mindannyiunkban felerősíti Isten hangját, amely így érthetőbbé válik. Pál apostol is azt tanítja, hogy a közösségben megélt keresztény szeretet egyre gazdagítja ismereteinket és javítja ítélőképességünket, ezáltal segít minket abban, hogy mindig a jobbat tudjuk választani.

Életünket akkor a bennünk és a köztünk lévő Isten kettős tüzében éljük. Ebben az isteni kohóban fogunk alakulni, és gyakorlatra teszünk szert abban, hogy Jézust hallgassuk és kövessük.

Csodálatos az az élet, amelyet – amennyire csak lehetséges – a Szentlélek irányít: gazdag, erővel és lendülettel teli, hiteles és ragyogó.

Chiara Lubich