„Legyetek megvalósítói az igének, s ne csak hallgatói!” (Jak 1,22)

Az evangélium igéje életet adó ige, és ezt az igét nekünk kell életté tennünk.

Ha Isten szól hozzánk, hogy is ne fogadnánk be szavait? A Biblia 1153 helyen ismétli a hívást, hogy hallgassuk meg az igét. Ugyanezt kérte az Atya is a tanítványoktól, amikor a megtestesült Ige, a Fiú eljött, hogy közöttünk lakozzék: „Őt hallgassátok”[1][1].

Hallgassuk, de ne annyira a fülünkkel, hanem inkább a szívünkkel, ez a Biblia üzenete. Azt kéri, hogy teljes valónkkal csatlakozzunk ahhoz, engedelmeskedjünk annak és azonosuljunk azzal, amit Isten mond nekünk; a gyermek bizalmával, akit édesanyja tart az ölében.

Erre emlékeztet Jakab apostol is levelében:

 

„Legyetek megvalósítói az igének, s ne csak hallgatói!” 

 

Jézus tanítását juttatja eszünkbe ez a mondat. Ő boldognak nevezte azokat, akik meghallgatják és megtartják Isten igéjét[2][2], sőt anyjának és testvéreinek ismerte el őket[3][3].

Egy Jézustól vett hasonlattal Jakab az igét szívünkbe hullott maghoz hasonlítja. „Készségesen” be kell fogadnunk, de nem elég pusztán meghallgatni és befogadni. A mag rendeltetése az, hogy termést hozzon. Ugyanígy Isten igéjének is életté kell válnia.

Jézus ki is fejtette ezt a két testvérről szóló példabeszédében. Az első fiú igennel válaszolt atyjának, amikor arra kérte, hogy menjen ki a mezőre dolgozni, de aztán mégsem ment ki. „Nincs kedvem” – válaszolta a másik fiú, ám később mégis engedelmeskedett atyjának, és így tettekkel mutatta meg, hogy mit is jelent valóban meghallani az igét[4][4].

A hegyi beszéd végén Jézus kijelenti: az hallgatja meg igazán az igét, aki valóra is váltja. Így élete olyan erős alapokon nyugszik, mint a ház, amelyet sziklára építettek.[5][5]

 

„Legyetek megvalósítói az igének, s ne csak hallgatói!” 

 

Jézus minden igéjében irántunk való szeretetét fejezi ki. Testesítsük meg, tegyük magunkévá, és tapasztaljuk meg, hogy micsoda életerő árad szavaiból magunk és környezetünk számára, ha megéljük őket! Szeressünk bele az evangéliumba, annyira, hogy önmagává formálhasson minket, és másokat is megérintsen! Így tudjuk mi is viszontszeretni Jézust.

Már nem mi élünk többé, hanem Krisztus fog növekedni bennünk.

Megtapasztaljuk, hogy szabaddá válunk önmagunktól, a korlátainktól, a rabláncainktól. Ráadásk
ént meglátjuk azt a szeretet-forradalmat, amelyet a minket körülvevő társadalmi környezetben a bennünk szabadon élő Jézus fog kirobbantani.

 

„Legyetek megvalósítói az igének, s ne csak hallgatói!” 

 

Ezt tapasztaltuk meg a Mozgalom kezdetétől, a II. világháborúban, amikor Trentóban a gyakori bombázások miatt csak egy kis könyvvel, az evangéliummal a kezünkben siettünk az óvóhelyre.

Kinyitottuk, olvasgattuk, és – gondolom, Isten rendkívüli kegyelmének hatására – a sokszor hallott szavak új fényben tűntek fel. Az élet igéi voltak, amelyeket életté válthattunk. „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”[6][6] – és akiket így próbáltunk szeretni, a háborús borzalmak ellenére újra megtalálták a mosolyt, a derűt, az élet értelmét. „Adjatok, és adnak majd nektek is”[7][7] – és apró, nagylelkű lépéseink után kilószámra érkezett a segítség, a gondviselés olyan javak formájában, amelyeket aztán bőkezűen szétosztottunk a város szegényei között.

Láttuk, hogy élő közösség született körülöttünk: néhány hónap elteltével már ötszázan voltunk.

Mindez annak a gyümölcse volt, hogy folytonosan, percről percre az igével táplálkoztunk. Megrészegített minket az ige… Elmondhatjuk, hogy az ige élt bennünket. Elég volt ennyit mondani egymásnak: „Éled az igét?” „Élő ige vagy?” – ahhoz, hogy még nagyobb lendülettel éljük.

Vissza kell térnünk azokhoz az időkhöz. Az evangélium mindig aktuális. Rajtunk áll, hogy higgyünk ebben, és megtapasztaljuk.

Chiara Lubich

Szeptember 01, péntek, 10:50:28

Életige – Életige – 2006. szeptember