„Együtt Európáért” – 2004. május 8.

 

Chiara Lubich:

Az egyetemes testvériség: az egyesült Európa igénye (II)

 

Hölgyeim és Uraim, Barátaim és Testvéreim!

            Ma igen tartalmas előadások hangzottak el azzal a céllal, hogy hozzájáruljanak az egyesült Európa, és még sajátosabban, a lélek Európájának építéséhez: a lélekben és a lélek által megvalósuló egyesült Európához.

            Engedjék meg, hogy ezt még egy előadással kiegészítsem, amit azért tartok fontosnak, mert témája ugrásszerű előrehaladást hozhat kontinensünk életében. A testvériségről szeretnék szólni, az egyetemes testvériségről.

            Az egyetemes testvériség, ez a mélyen emberi törekvés megtalálható nagy lelki emberek gondolataiban is.

            Martin Luther King mondja: „Arról álmodom, hogy egy napon az emberek tudatára ébrednek, hogy arra lettek teremtve, hogy úgy éljenek együtt, mint a testvérek (…); A testvériség (…) irányítja majd az üzletember lépteit, s ez lesz a vezetők jelszava is”.

            Mahatma Gandhi azt vallja magáról: „Az én küldetésem nemcsak az, hogy az indiaiak közt megvalósuljon a testvériség. (…) Remélem, hogy India felszabadításán keresztül az emberek testvériségéért vállalt küldetésemet teljesítem”.

            Az egyetemes testvériség megvalósítása célja volt olyan embereknek is, akiket nem vallási okok késztettek, hanem az ösztönözte őket, hogy az emberiség javára tegyenek.

            Hogy mennyire fontos a testvériség eszméje, azt mutatja egy jelentős történelmi esemény is, mely vízválasztó volt két korszaszak között: a francia forradalom. Jelszava, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” összefoglalta a modernkor politikai célkitűzéseit, bár maga a forradalom csak egyes részleteket ragadott ki belőle. Sok államnak sikerült demokratikus kormányrendszert fölépítenie, és bizonyos értelemben biztosítania a szabadságot és az egyenlőséget, de a testvériséget inkább csak hirdették, és nem élték. 

            Az egyetemes testvériséget leginkább Jézus hangsúlyozta. Ő mondta el megvalósításának nyitját. Kinyilatkoztatta, hogy Isten Atya, és ezzel ledöntötte az „egyformák” és a tőlük „különbözők”, a barátok és az ellenségek között emelkedő falakat. Feloldotta az embereket fogságban tartó kötelékeket, az alárendeltség, a szolgaság ezerféle formáját, az igazságtalan kapcsolatok béklyóit, és ezzel valódi egzisztenciális, kulturális, és politikai forradalmat indított.

            A századok során sok lelki áramlat próbálta megvalósítani ezt a forradalmat. Például Assisi Szent Ferenc arról álmodott társaival, az volt a célja és merész programja, hogy igazán testvérként éljenek. Élete ugyanis a testvériség csodálatos példája, mely átöleli az emberekkel együtt az egész világmindenséget, a napfivérrel, a holddal, a csillagokkal…

            Az egyetemes testvériség megvalósításához Jézus eszközt is ajánlott, a szeretetet: új és mély szeretetet, mely más, mint amit általában ismerünk. Ő a mennyei szeretetet hozta a földre. 

            Ez a szeretet azt kéri, hogy mindenkit szeressünk, nem csak a rokonokat és barátokat. Azt kéri, hogy szeressük a szimpatikusakat és az ellenszenveseket is, a honfitársat és az idegent, az európait és a bevándorlót, a saját egyházunkhoz tartozókat és a más felekezetűeket, a saját vallásunkból valót és más vallások követőit.

            Ma a nyugat-európai országoktól azt kéri, hogy szeressék a közép- és kelet-európai országokat – és viszont –; az összes európai országtól pedig azt, hogy nyíljon meg más földrészek felé.

            Európának az alapítók meglátása szerint ugyanis az a hivatása, hogy  testvérnépek családja legyen, de ne zárkózzon be önmagába, hanem nyíljon meg egyetemes küldetésére. Európa azért akarja saját egységét, hogy aztán hozzájáruljon az emberiség családjának egységéhez.

            És a jézusi szeretet, melyet európaiak milliói élnek meg, óriási lendületet adhatna abban, hogy előrehaladjunk ezen az úton.

            Ez a szeretet azt kéri, hogy szeressük az ellenségeinket is, és bocsássunk meg nekik, ha rosszat tettek velünk. A kontinensünket vérbe borító háborúk után sokan a megbékélés és az ellenségszeretet példaképei lettek Európában. Közülük néhányakról már szóltunk ma délelőtt. 

            Ha megvan bennünk ez a szeretet, amiről most beszélek, akkor nem tehetünk különbséget, és figyelembe kell vennünk mindenkit, akivel közvetlenül vagy közvetetten találkozunk, aki mellettünk van fizikailag, de azt is, akiről beszélünk, vagy beszélnek; akikért nap mint nap dolgozunk, vagy akikről megtudunk valamilyen hírt az újságban, vagy a televízióban…

            Mert így szeret az Atyaisten, aki napot és esőt küld minden gyermekére, jókra és gonoszakra, igazakra és bűnösökre egyaránt (vö. Mt 5,45).

            Ennek a szeretetnek egy másik jellemzője, hogy elsőként szeret. Az a szeretet ugyanis, amelyet Jézus hozott a földre, érdek nélküli; nem várja el, hogy a másik szeressen, sőt mindig ő a kezdeményező, ahogy Jézus tette, hogy az életét adta értünk, amikor még bűnösök voltunk, és nem szerettünk.

            Az Európai Unió történetében Franciaország merész és prófétai kezdeményező készségéről tanúskodik az a jellegzetes momentum, amikor 1950. május 9-én, a Schuman nyilatkozatban azt javasolta Németországnak, hogy tegyék közösbe szén és acéltermékeiket. Az ESZAK, az jövőben megvalósuló egyesült Európa képét előrevetítő „Európai Szén és Acélközösség” nem azért jött létre, hogy egy gazdasági célkitűzést valósítson meg, hanem, hogy legyőzze a két ország között századok óta tartó ellentétet, és lehetetlenné tegye a csatlakozó országok között a háború bármiféle formáját.

            Ilyen bátor kezdeményezésekkel indult az Európai Unió építése. Talán még soha nem volt ilyen nagy szükség a távlatokat szem előtt taró politikai tevékenységre és tervekre, mint napjainkban, olyan politikára amelyet az a szeretet inspirál, mely elsőként szeret.

            Jézus nem plátói, érzelgős vagy szép szavakból álló szeretetet hozott, hanem konkrét szeretetet, amely tettekben nyilvánul meg. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha mindenkinek mindenévé válunk: beteggé a beteggel; örvendezővé az örvendezővel; aggódóvá, bizonytalanná, éhezővé, szegénnyé a másik emberrel. Ha érezzük magunkban azt, amit a másik átél, akkor ennek következménye lesz a cselekedetünk.

            A szegénységnek hány új formájával találkozik ma Európa! Gondoljunk csak a fogyatékosok és AIDS-betegek kirekesztettségére, a prostitúcióra kényszerült nőkkel való kereskedésre, a hajléktalanokra, a leányanyákra… Gondoljunk azokra, akik a hedonizmus, a konzumizmus, a hatalomvágy, a materializmus hamis bálványait követik. Jézus mindegyikükben a konkrét és tevékeny szeretetünket várja! Ő úgy veszi, hogy neki tettük mindazt a jót, vagy rosszat, amit másoknak tettünk. Amikor az utolsó ítéletről beszélt, azt mondta, hogy a jóknak és rosszaknak majd ezt ismétli: „Nekem tetted” (vö. Mt 25, 40).

            Ez a szeretet tehát kihatással van az örökkévalóságra, ahol aszerint a jó szerint kapunk jutalmat, amit a felebarátnak tettünk.

            Amikor pedig többen megélik ezt a szeretetet, akkor ez kölcsönössé válik. És ez az, amit Jézus mindennél jobban aláhúz: „Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket” (Jn 13,34). Ez az a parancs, amit magáénak és „új”-nak mond.

            Erre a kölcsönös szeretetre nemcsak az egyének hivatottak, hanem a csoportok, mozgalmak, városok, régiók, államok… is. Jézus tanítványaitól ugyanis a jelenkor azt kéri, hogy alakítsák ki magukban a keresztény „társadalmi” tudatot. Soha nem tűnt még ilyen sürgetően szükségesnek, hogy ugyanúgy szeressük a másik hazáját, mint a sajátunkat: Lengyelországot úgy, mint Magyarországot, az Egyesült Királyságot, mint Spanyolországot, a Cseh Köztársaságot, mint Szlovákiát…

            A jézusi szeretet nélkülözhetetlen Európa számára ahhoz, hogy a „lélek Európája” is lehessen, és így „közös európai otthonná”, a nemzetek családjává váljon.

            Ez a szeretet, mely a kölcsönösségben éri el tökéletességét, megmutatja a kereszténység erejét is, mert Jézus jelenlétét hozza a földre az emberek közé.

            Talán nem azt mondta: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük” (Mt 18,20)?

            Talán nem a testvériség garanciája ez az ígéret? Ha Ő, a legigazibb Testvér, közöttünk van, akkor hogy ne éreznénk, hogy egymás testvérei vagyunk?

            Ezt a szeretetet akarja a Szentlélek kiárasztani a földre az egyházi mozgalmainkon és új közösségeinken keresztül is, amelyeket az Úr az utóbbi században életre hívott az egyes egyházakban, ahogy azt egyébként tette régebbi korokban is.

            Olyan mozgalmak ezek, melyek reményt adnak, hiszen Isten működik bennük akkor is, ha követőik gyakran csak egyszerű és szegény eszközök.

            Ezek a mozgalmak azért jöttek létre, hogy szembeszálljanak a szekularizációval és a materializmussal, melyek ma jobban áthatják a társadalmat – még a keresztény társadalmat is -, mint valaha.

            A mozgalmak tagjai által megélt evangélium számtalan gyümölcsöt hoz, melyek megteremtik és táplálják a testvériséget. Helyrehozza a családokat, és íme újra összeáll a társadalom szövete; megteremti a javak közösségét, és íme, a szükséget szenvedők segítséget kapnak; minden felebarátnak elébe megy, és ezáltal sok testvérünk kikerül az elszigeteltségből. Közösséget teremt a nemzedékek között. Új embereket formál, akik szeretnek. Arra hív férfiakat és nőket, hogy teljesen az emberiség szolgálatának szenteljék magukat.

            A Szentlélek segítsen mindannyiunkat, hogy megéljük azt a szeretetet, amelyet Jézus hozott a mennyből, és így egyre szélesebb körben megvalósítsuk a világon a testvériséget ott, ahol élünk.