„Aki megtartja parancsait, Istenben él és Isten őbenne.” …    …… (1 Jn 3,24) …   …   …

            Amikor szeretünk valakit, mindig vele szeretnénk lenni. Ez Isten vágya is, aki Szeretet. Azért teremtett bennünket, hogy találkozhassunk vele, és nem lesz teljes az örömünk, míg el nem jutunk a legmélyebb egységre vele. Egyedül ez képes csillapítani szívünk vágyódását. Ő azért szállt alá az Égből, hogy velünk legyen, és elvezessen minket a vele való közösségre.

            János arról beszél levelében, hogy egymásban „lakozunk”: Isten mibennünk, és mi őbenne. Emlékeztet Jézus legmélyebb vágyára, amit az utolsó vacsorán juttatott kifejezésre: „Maradjatok bennem, és én is bennetek maradok” – mondta a Mester. A szőlőtő és a szőlővessző hasonlatával magyarázta el, milyen erős és életbevágóan fontos az a kötelék, ami vele egyesít bennünket.[1][1]

            De hogyan jussunk el az Istennel való egységre?

            János határozottan állítja, hogy elég, ha megtartjuk parancsait:

„Aki megtartja parancsait, Istenben él és Isten őbenne.”

            Vajon sok parancsot kell betartani ahhoz, hogy eljussunk az egységre vele?

            Nem, mert Jézus minden előírást egyetlen parancsba sűrített. Az e havi igét megelőző mondatban János erre emlékeztet bennünket: „Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint.”[2][2]

            Higgyünk Jézusban, és szeressük egymást, ahogyan ő szeretett minket: íme, ez az egyetlen parancs.

            Az emberi lét abban teljesedik ki, hogy Isten közöttünk lakozik. Ezért csak egyetlen módon lehetünk önmagunk: ha szeretünk! János annyira meg van erről győződve, hogy egész levelében ezt ismételgeti: „Aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne.”[3][3]; „Ha szeretjük egymást, Isten bennünk él…”[4][4]

            A hagyomány ezzel kapcsolatban azt tartja, hogy amikor János már idős volt, és az Úr tanításáról faggatták, mindig az új parancsolat szavait ismételte. Amikor azt kérdezték tőle, miért nem beszél másról, így válaszolt: „Azért, mert ez az Úr parancsa! Elég, ha ezt éljük.”

            Így van ez minden igével: szükségszerűen a szeretetre sarkall minket. Nem is lehet másként, hiszen Isten a Szeretet, és minden igéje szeretet: a szeretetről szól, és ha megéljük, szeretetté alakít.

„Aki megtartja parancsait, Istenben él és Isten őbenne.”

            Az élet igéje ebben a hónapban arra hív, hogy higgyünk Jézusban, és egész létünkkel csatlakozzunk hozzá, tanításához. Hinnünk kell abban, hogy ő Isten szeretete – ahogyan János is tanítja ebben a levelében –, és szeretetből adta életét értünk[5][5]. Akkor is hinnünk kell, amikor távolinak tűnik, amikor nem érezzük őt, amikor nehézségek vagy fájdalmak érnek…

            Ez a hit megerősít bennünket, és képessé tesz arra, hogy hozzá hasonlóan éljünk, és parancsához hűen szeressük egymást, ahogyan ő szeretett minket.

            Ebben a hitben megerősödve szeretni tudunk majd akkor is, amikor a másik nem tűnik szeretetre méltónak, amikor úgy érezzük, hogy nem megfelelő és haszontalan a szeretetünk, és nem is viszonozzák. Így egyre élőbb, egyre őszintébb és mélyebb kapcsolatokat tudunk majd építeni, egységünk miatt pedig lakást vesz közöttünk Isten.

„Aki megtartja parancsait, Istenben él és Isten őbenne.”

            „Férjemmel szerelmesek voltunk egymásba, ezért házasságunk első éveiben szépen ment előre a kapcsolatunk. Az utóbbi időben azonban nagyon fáradt és ingerült volt. Japánban ugyanis a munka mázsás sziklaként nehezedik az emberre.

            Egyik este, amikor hazajött a munkából, asztalhoz ült vacsorázni. Leültem mellé, de rám kiabált, és elzavart: „Nincs jogod enni, mert nem dolgozol!” Egész éjszaka sírtam, és azon tépelődtem, hogy elmegyek itthonról, elválok tőle. Másnap is ezer gondolat kavargott bennem: „Tévedtem, amikor hozzá mentem, nem bírok tovább vele élni.”

            Délután elmeséltem mindent a barátnőimnek, akikkel keresztényként próbálunk élni. Szeretettel meghallgattak, és a közösségben velük megtaláltam az erőt és a bátorságot, hogy folytassam. Még a vacsorát is el tudtam készíteni a férjemnek. Ahogy közeledett az este, egyre jobban féltem: vajon hogyan fog reagálni? De mintha egy hang belülről azt mondta volna: „Fogadd be ezt a fájdalmat, és ne add fel! Szeress tovább!” Ekkor lépett be az ajtón egy tortával a kezében, és így szólt: „Bocsáss meg a tegnap történtekért!”

Chiara Lubich

Május 30, péntek, 06:00:00

Életige – Az Élet Igéje – 2008. június