Tudod, hol szerepel az Evangéliumban ez a mondat? János evangélista írja, mielőtt beszámolna arról, hogy Jézus megmosta tanítványai lábát és felkészült a szenvedésre.
Az övéi körében töltött utolsó órákban Jézus a maga teljességében és félre nem érthető módon fejezi ki szeretetét, melyet kezdettől fogva táplált irántuk.

„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”

A „mindvégig” szó azt jelenti: élete végéig, utolsó leheletéig. De a tökéletesség gondolata is ott rejlik benne. Arról szólnak ezek a szavak, hogy teljességgel, tökéletesen, mélységesen szerette őket, egészen a legvégsőkig.
A tanítványok a világban maradnak akkor is, amikor Jézus már megdicsőül. Egyedül fogják érezni magukat, sok megpróbáltatást kell majd kiállniuk. Jézus éppen ezek miatt a pillanatok miatt akarja, hogy biztosak legyenek a szeretetében.

„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”

Talán nem világlik ki ebből Krisztus életstílusa, az, ahogyan ő szeret? Megmossa tanítványai lábát. Szeretete olyan szolgálatra készteti, amit abban az időben kizárólag a rabszolgák végeztek. Jézus a kálvária tragédiájára készül, hogy a rendkívüli igéken, a csodákon és minden cselekedetén túl az életét is odaadja „övéinek” és mindenkinek. Szükségük volt rá, hiszen minden embernek leginkább arra van szüksége, hogy megszabaduljon a bűntől, azaz a haláltól, hogy beléphessen a mennyek országába. Békét és örömet kellett találniuk abban az Életben, amely soha nem ér véget.
Jézus halálra adta magát, elhagyottságában az Atya után kiáltott, míg végül azt mondhatta: „minden beteljesedett”.

„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”

Az isteni szeretet hűségét és a testvéri szeretet gyöngédségét tükrözik e szavak.
Mi keresztények is szerethetünk így, mert Krisztus bennünk él.
Mégsem azt akarom most mondani, hogy abban utánozd Jézust, ahogy meghalt másokért (amikor eljött az órája). Nem akarok olyan egyértelmű példákra hivatkozni, mint Kolbe atya, aki meghalt egy fogolytársa helyett, vagy Damián atya, aki leprás lett a leprásokkal, és meghalt velük és értük.
Lehet, hogy életed folyamán soha nem fogják azt kérni, hogy fizikailag is áldozd fel magad a testvéreidért. Azt viszont biztosan kéri Isten, hogy szeresd őket mindvégig, a végsőkig, egészen addig, hogy te is elmondhasd: „minden beteljesedett”.

Így tett a tizenegy éves Cetti egy olasz városban. Észrevette, hogy vele egyidős barátnője és osztálytársa, Giorgina mennyire szomorú. Próbálta vigasztalni, de sehogy sem sikerült. Mindent meg akart tenni érte, és megtudakolta bánatának okát. Giorginának meghalt az édesapja, anyja pedig a nagymamánál hagyta, mert egy másik férfivel élt. Cetti érezte, hogy nagy baj van, és segíteni akart.
Bár gyerek volt, megkérte barátnőjét, hogy beszélhessen a mamájával. Giorgina pedig arra kérte, hogy előbb menjenek el az édesapja sírjához. Cetti nagy szeretettel elkísérte őt a temetőbe, és hallotta, amint Giorgina sírva könyörög apjának, hogy jöjjön el érte és vigye magával.
Cetti szíve majd meghasadt. Nem messze tőlük egy romos kis templom állt. Beléptek. Csak egy tabernákulumot és egy feszületet találtak benne. Cetti megszólalt: „Látod, a világon minden elpusztul, de a feszület és a tabernákulum megmarad.”
„Igen, igazad van!” – válaszolta Giorgina, és letörölte könnyeit. Aztán Cetti kedvesen kézen fogta őt, és elkísérte édesanyjához. Alighogy odaértek, Cetti határozott hangon így szólt: „Tudom, nem rám tartozik, és ne tessék haragudni, mégis meg kell mondanom, hogy megfosztotta Giorginát az anyai szeretettől, pedig nagy szüksége lenne rá. Azt is meg kell mondanom, hogy nem fogja megtalálni a lelki békét, amíg magához nem veszi őt, és meg nem bánja, amit tett.”
Másnap az iskolában Cetti megint szeretettel vette körül Giorginát. De váratlan esemény történt: tanítás után egy autó jött a barátnőjéért. Az édesanyja vezette. Ettől kezdve mindig ez az autó jött érte, mert Giorgina újra az édesanyjával élt, aki végérvényesen szakított azzal a férfival.
Cetti kicsi, de hősies tettéről el lehet mondani, hogy abban „minden beteljesedett”. Mindent megtett, teljes mértékben, és sikerrel járt.
Gondolkozz csak el! Hányszor kezdtél törődni valakivel, aztán magára hagytad, és ezer kifogással elhallgattattad a lelkiismeretedet? Hányszor fogtál valamibe nagy lelkesen, aztán a nehézségek miatt félbe hagytad, mert úgy tűnt, hogy az erődet meghaladja?
Jézus ma erre tanít:

„Mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette.”

Tégy így!
S ha majd egy nap Isten valóban az életedet fogja kérni, te sem fogsz bizonytalankodni. A vértanúk énekelve mentek a halálba. A legnagyobb dicsőség lesz a jutalmad, mert – ahogy Jézus mondta – „senkinek a világon nincs nagyobb szeretete annál, mint aki vérét ontja barátaiért.”

Chiara Lubich

Az Élet Igéje, 1979. április
Megjelent: Chiara Lubich és más keresztények: Éljük az Igét, Budapest, 2008, 171-173. o.

Augusztus 01, szombat, 05:30:00

Életige – Az Élet Igéje – 2009. augusztus