Máriapoli – harmadik nap Zánkán
Az egység, mint cél
A zánkai máriapoli harmadik napján meglepetésvendég kopogtat. Székely János esztergom-budapesti segédpüspök a délelőtt folyamán megosztja velünk gondolatait az egységről, több konkrét történetet említve, melyek élete során formálták őt. A cigánypasztoráció és a gyermekkor világa érezhetően kulcsfontosságú Székely János számára, akinek pár perces – elmélkedésnek is illő – szavait hangos, hosszú taps követi. Még a délelőtt folyamán szentmisét celebrál nekünk püspök atya. Igazi ünnep a léleknek, az evangélium a világ világosságáról szól: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” A szentmise különösen szép pillanata, amikor a felajánlásnál a gen4-ek mennek fel a színpadra és helyezik el az oltár előtt jócselekedeteiket.
A máriapoli immár 630 fős. Persze vannak, akik csak egy-két napig tudnak velünk lenni, de az ő jelenlétük is építő, erősíti célunkat, amit a napi mottó nevez meg. A délutáni fórumok és a sportolás után egyre több embert lehet látni énekelve, zenélve, jelenetet próbálva – érezhető a színes este közelsége, ahol előkerülnek a legkülönfélébb talentumok. A csoportbeszélgetések kivételesen délután, a vacsora előtt vannak, ezek a búcsú pillanatai, másnap már nem lesz ilyen lehetőség. Valaki így fogalmaz: „Félt, hogy egy már kialakult közösségbe érkezik, de végül a legkevésbé sem érezte magát kívülállónak.” Egy másik résztvevő a csoportvezetőit emeli ki, aki „nem engedték, hogy kihunyjon az a tűz, amit a fokolare is jelent”.
Mosolygós arcok érkeznek a nagyterembe a színes est kezdetére. Hamarosan színpadra lépnek az agymanók: Derű, Bánat, Harag, Undor és Majré. Ők kalauzolnak minket végig az esten, míg egyik kórus váltja a másikat, énekesek és zenészek örvendeztetnek meg minket. Akad itt máriapoli-kvíz, ahol próbára tehetjük magunkat, mennyire figyeltünk az elmúlt napokban, de tánc és dobolás is fokozza a hangulatot. Az estére az Ave Mariapoli kórusa teszi fel a koronát. Együtt énekeljük, hogy „ebben az új városban az egység élő má-há-há-hár.” S bizony, így van. Az egység élő és valóságos lett közöttünk, és készen áll arra, hogy általunk egyre több emberhez jusson el március 15-től, ami a máriapoli utolsó – de talán pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy munkahelyeinkre, családjainkba, környezetünkbe való áthelyezésének első – napja lesz.