2016. március 11-14.

A jánoshalmi közösség régi vágya teljesült idén, azáltal, hogy itt a városban rendezhettük meg a Máriapolit. Örömünkre nemcsak a közvetlen környezetünkből érkeztek résztvevők, hanem az ország több pontjáról, sőt a határon kívülről is. Összesen 25 településről érkeztek barátaink, olyanok is, akik már régóta ismerik a Fokoláre Mozgalmat, s olyanok is, akiknek ez volt az első Máriapolija. A két és fél nap alatt 220-an látogattak el, hogy bekapcsolódjanak, és építőivé váljanak a kölcsönös szeretetnek.

Az első napot nagyon gazdagította az az 54 résztvevő, aki Szerbiából érkezett, Pósa Laci atya vezetésével. A belépőjegyet már a határon „megfizették”, hisz 3 órát kellett várniuk, hogy beléphessenek Magyarországra. Érkezéskor mégis ragyogott az arcuk.

Mivel a Lelkiség a kezdetektől fogva alapvetőnek tartja az Ige megélését, így az első nap elmélkedése ezt mélyítette el a lelkünkben. Az Igét élve lehet mélyen befogadni, elfogadni a másikat, és felismerni saját befogadottságunkat is – erről mesélt Rózsa Mariann. Pósa Laci atya tapasztalata mély családi kapcsolatokat tárt fel, s arról mesélt, hogy milyen üzenete van Jézusnak egy hozzátartozó halála kapcsán.

 A jánoshalmi Máriapoli a mozgás jegyében telt. Mivel a szállás, a program, az étkezés mind más helyen volt, így mindenki megtehette a saját lépéseit, és erősíthette egészségét. Ebéd után pedig széken ülve gyógytornára volt lehetőség.

Délutánonként fórumok zajlottak. Az idén Ferenc pápa teremtésvédelemről kiadott enciklikáját Berndt Misi ismertette velünk mindannyiunk örömére. De volt fórum az egészség –betegség- kapcsolat témakörben, házasság megőrzés, megerősítés jegyében, a dobókockáról, mint pedagógiai módszerről, s a közéletben megélhető lehetőségeinkről – ezek többnyire párbeszédes formában zajlottak, sokak jó tapasztalata vált közkinccsé. És mivel a városban a közösség élete folyamatos, a Máriapoli lakói is bekapcsolódtak egy kicsit ebbe, pl: volt virágültetés a dobókockánál, a több mint 100 éves, mai is működő Műmalom meglátogatása, ill. a Hajléktalan Szálló „lakóinak” megismerése, valamint a helyi szociális otthon gondozottjainak ellátásába való bekapcsolódás által.

A csapatokban vonuló embercsoportok a városban is feltűnést keltettek, emiatt többen kérdezték, hogy mi történik itt? Valamilyen konferencia zajlik? Így volt mód kinek-kinek kicsit mesélni erről az ideiglenes Mária-városról.

„Ez az éppen újra magához tért Én milyen gyakran is néz vissza rám idegenül és nyomasztóan. Mily kevéssé magától értetődő, hogy minden reggel újra „örökbe fogadom” magam. Milyen nagy a veszélye annak, hogy a határaim ismeretében, a közelgő túlterheltséget látva, nem kedvelem magam!

Ki is leszek ma megint? A sok szerep és pozíció közül, amelyekbe ma kerülök, melyikben is kellene önmagamat felismernem? Mi az a keret, amely mindazokat a képeket, ahol ma megjelenek és szerepet vállalok, egységbe, összefüggésbe hozza?

Talán elnyomom, talán nem is engedem eljutni addig, hogy mindez szembesítsen vele, de végül is nem ott bujkál mindig a háttérben a kérdés: „Ki vagyok én”? Hogy is mondhatok belülről fakadó „igen”-t magamra, hogy mondhatom belülről, hogy „én”? A válasz ez: mert valaki egy megváltó „igen”-t és egy megváltó szót, hogy „Te”, mond rám. Igen, Megváltóm, neked elhiszem magam, elfogadom magam úgy, ahogy te látsz, ahogy te szeretsz engem.”

Hemmerle püspök reggeli, tükör előtti, fenti gondolataival kezdtük a második napot, majd az év témája az egység került a fókuszba. Barna Erzsó mindenkit megérintő bevezető gondolatai után Chiarát hallgattuk meg, aki 1991-ben az ökumenikus püspöki találkozón a mozgalom új evangelizációban betöltött szerepéről beszélt.

Az élet, a megvalósulás mindig a tapasztalatokon keresztül fogja meg leginkább a lelket. Az egység témája után Cinzia mesélt az egység melletti és az egységben történt döntéseiről, ami életútját meghatározta, majd Gyenes Vili osztotta meg a már több év óta végzett önfeláldozó munkájának gyümölcseit, egy összefogásról, jóra való törekvésről, és a rászorulók megsegítéséről.

A nap fénypontja volt, amikor az egész Máriapoli kivonult a Béke-dobókockához, hogy felavassunk egy négynyelvű használati útmutató táblát, ami segíti az idegeneket, hogy jobban megértsék mire is való ez a kocka.

Mi is, mint Zánkán, megnéztük Cinzia Panero filmjét, a Határjárókat. Mivel a szerző is a Máriapoli lakója volt, így ő vezette be a filmet, s utána kérdéseinket is feltehettük neki.

Mindkét napot Teaház zárta, ahol személyes beszélgetésekre, közös játékra volt lehetőség.

Vasárnap este Színes – este volt. Több csoport is felkészült, énekkel-jelenettel, a kis gen3 fiuk filmet is készítettek az irgalmas szamaritánus történetét feldolgozva. És persze közös éneklés, és torna is volt. Volt aki azt mondta, hogy élete eddigi legszebb színes estéje volt.

Hétfőn március 14-én Chiara átköltözésének évfordulóján, a reggeli indító gondolat után, megemlékeztük arról a nagy ajándékról, amit tőle kaptunk, s visszaidéztük azokat a pillanatokat, amikor 2008. febr. 15-én városunk Chiara-nak tiszteletbeli polgári címet adományozott.

S mivel idén az Irgalmasság éve is van, Ferenczy Zoli felemelő gondolataival mélyültünk el, ebből egy rövid idézet:

„Minden hibáért, amit a testvér követett el, én kérek bocsánatot az Atyától, mintha az én hibám lenne. De valójában az enyém is, mivel a szeretetem birtokba vette, magáévá tette, hatalmába kerítette, megszerezte.

Így Jézus vagyok, az Elhagyott, mindig az Atya előtt, úgy, mint bűn, és a legnagyobb szeretetben a testvérek iránt és így az Atya iránt. Vagyis, minden bűn az enyém.

Így Jézus vagyok, Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Hiszen a szeretetem fizet értük (a bűnükért), elégetvén őket.” Ch.L.

A tapasztalatok ez után az elmélkedés után is nagyon mélyek voltak, nagyon emberközeliek, többen magunkra ismertünk bennük.

Smohai Marika és Feri a mindig megújuló, megújító szövetségben gyakorolják az irgalmasságot egymás iránt. Forgácsné Zsuzsi két történetet mesélt el, ahol nagyon kidomborodott, hogy mindig egy belső döntés, egy lépés kell, hogy az Atya szeretetét közvetíthessük. Szabó Zoli és Zsuzsi nagyon frissítő, önmagunkból való kimozdulásra serkentő tapasztalataikat osztották meg a hétköznapokból.

Az emberek örömmel indultak haza hétfőn az ebéd után, mindenki megköszönte, hogy itt lehetett. Családias volt a légkör, és Jézus köztünk volt. Volt, aki azt mondta, hogy a köztünk lévő szeretettel megszenteltük ezt a várost, a város utcáit is. Aztán más valaki arra utalt, hogy újra felfedezte, most mennie kell a világba, hogy szerethessen, még más a mély beszélgetéseknek örült.

Azzal váltunk el egymástól, hogy folytatjuk. A történetnek itt nincs vége…