Pakisztánért koncert keletkezésének háttere
Pakisztán történelme az indiai szubkontinens történetének része volt. Az önálló pakisztáni állam 1947. augusztus 14-én jött létre, az indiai brit uralom megszűntekor, India muzulmánok-lakta területeiből. A társadalom azonban kasztra és törzsre oszlik. Az írástudatlanság 2015-ben: 42% volt.
Egy belga ferences szerzetes kezdte el 30 évvel ezelőtt a nyomorban élő családokat látogatni az akkori konzul feleségével együtt, hogy segítsék őket. Ezt a megkezdett munkát folytatja a „Nest” szociális központ, ahol hindu kaszton kívüli, nyomorúságos körülmények között élő, mintegy 130 gyermeknek a fejlődését, tanulását segítik, és taníttatását finanszírozzák. Jelenleg nyolcan dolgoznak a központban: 4 tanító, 1 szociális asszisztens, 2 kisegítő és 1 koordinátor.
Az állami iskolákban tanuló gyerekeknek a költsége 210 Euro egy évben (65 000 Ft), 17 Euro havonta. Mindezért megkapják a szociális központtól azt, ami szükséges az iskolában: ruhát, cipőt, iskolatáskát, tankönyveket, füzeteket, beleértve a havi tandíjat is és ezen felül a napközi is kifizetésre kerül, ami nélkül elképzelhetetlen az iskolában a gyerekek megmaradása. Sportra, játékra nagy gondot fordítanak és az iskolán kívüli programok szervezésére is. Mindezek „normális” körülményeket biztosítanak számukra. Megkapják mindazt, ami különben elképzelhetetlen lenne.
Ezeknek a gyermekeknek a szülei nem rendelkeznek fix jövedelemmel, analfabéták, nincsenek hivatalos dokumentumaik. Gyerekeik életkorát fogaik, termetük alapján „állapítják” meg. Az utcán koldulnak és semmi esélyük nincs a tanulásra, mert fizetős. A társadalom elutasítja őket, egyre jobban elszigetelődnek az emberektől.
Tudomásunkra jutott az ottani barátainktól, hogy a fenti központ komoly anyagi nehézségekkel küzd. Hozzánk fordultak és kérdezték, hogy lehetőségeinkhez mérten tudnánk- e segíteni az általuk gondozott gyerekeket. Ez indította el a jótékonysági koncert szervezését.