Algéria – semmi sem választ el
Maria Voce, a mozgalom elnöke februárban meglátogatta a Fokoláre többségében muzulmán algériai közösségét.
Az algériai közösség a 90-es években született meg. Chiara Lubich egy alkalommal, amikor meghívták őt a közösséghez, így válaszolt: „Ezen komolyan munkálkodni kell.”
Hosszú volt a párbeszéd útja, és a mai napig is tart. Maria Voce látogatása tehát igen fontos esemény volt, ugyanis ebben az országban élenjáró a muzulmánokkal való párbeszéd, amelyre az egyház is elismeréssel tekint. Ezt erősítette meg Ghaleb Bader, Algír érseke is.
Napjainkban Algéria már nem turistautak célpontja, az iszlámról pedig sötét gondolatok keringnek, főleg olyan események miatt, amelyeknek nincs is köze a valláshoz. Maria Voce ezzel mit sem törődött, inkább Chiara szavait tartotta szem előtt: „a párbeszéd olyan, mint az autópálya az egyesült világ felé vezető úton.” Ez a kis muzulmán közösség megáénak vallja a Fokoláre lelkiségét. A kérdéseikre csak akkor találhatunk választ, ha elmegyünk, ha ott vagyunk velük – mondta.
A vendéget Tlemszen városához, a sivatagközeli arab kultúrához méltó fogadtatásban részesítették: lovasok két fehér lovon, puskaropogás, datolya és tejkínálás. A mozgalom 130 tagja gyűlt össze, mind muzulmánok, kivéve a fokolárok tagjait, négy afrikai diákot, két püspököt és két szerzetest. A Magreb-i Fokoláre Mozgalom történetét mutatták be, majd élénk beszélgetés alakult ki a résztvevőkkel. Délután a helyi andalúz zene, a hagyományos öltözékek és a tánc igazi ünnepet varázsolt a terembe.
Tlemszen városa 2011–2012-ben az iszlám kultúra fővárosa, számos kultúrális és vallási esemény színtere. Fouad, Tlemszen szülötte vezette körbe a városon a kis küldöttséget, és sok itt élt muzulmán szent életét bemutatta nekik. Közülük a leghíresebb, Szidi Bumedien sírjánál Maria Voce azért imádkozott, hogy a közösséghez tartozó muzulmánok követhessék e szentek példáját. A kijáratnál Fouad felidézte Szidi Bumedien egyik tanítását : „Hagyd ott szomorúságodat, hagyd ott az életedet, és add Nekem magad!”. „Minden Istené, mi semmik vagyunk” – kommentálta. Maria Voce: „Igen, de Istenhez tartozunk„. Fouad: „Igen, ez a jó szó, hozzá tartozunk.”
Hazatérve Maria Voce így kommentálta utazását: „A találkozás főszereplői a fiatalok voltak”. Majd: „Ha a másik iránti Szeretben vagyunk, semmi sem választ el minket egymástól”.
Március 04, vasárnap, 17:07:23
Hírek – Algéria – semmi sem választ el