Szlovénia igent mond a családra
Győzött a nem-ek tábora, azoké, akik referendumot nyújtottak be az új Családjogi Törvény megváltoztatására, mely a társadalom eme alapsejtjének meghatározó értékeit sértette volna.
„Meg szeretnénk veletek osztani örömünket, hogy sikerült a referendum. – írja Anča és Vine Povirk, a Fokoláre Új családjai részéről Domzaléból (Szlovénia). Komoly együttműködés eredménye ez civil és vallási mozgalmak és sok-sok család között, akik együtt békés hadjáratba fogtak a család megmentésére.”
A médiák elsöprő többsége és sok befolyásos politikus az új törvényt támogatta, mely többek között az azonos nemű párok jogkörének kiszélesítését tervezte, mint például a korlátozott örökbefogadást, azaz a jogot a partner természetes gyermekének örökbefogadására. Ezen kívül számos, az együttélőkre irányuló intézkedést tartalmazott. Bőséges pénzügyi forrásai voltak a törvény előmozdítóinak (több, mint kétmillió euró), míg a referendum és a “nem” támogatói önköltségből dolgoztak. Teljesen egyenlőtlen harcnak tűnt.
A kezdeményezés katolikusoktól indult ki, és igen hamar bekapcsolódtak más keresztény felekezetek hívei, más vallásúak, valamint sok nem vallásos, az emberi értékeket támogató személy is.
Együtt sikerült összegyűjteniük a referendum kezdeményezéséhez szükséges 40.000 aláírást. Március 25-én a választók 30 %-a járult az urnákhoz, és minden várakozással szemben elérték a ‘nem’-ek 55 %-át.
“Két és fél éven át emberfeletti erőfeszítéseket tettünk azért, hogy megvédjük a család alapvető értékeit – meséli Marjana és Pavel, az Új Emberiség mozgalom felelősei Ljubjanából –, beszéltünk a parlamentben, tüntettünk a szavazás előtt, Family day-t szerveztünk, aláírást gyűjtöttünk, írtunk a parlamenti képviselőknek, az Alkotmányügyi Bíróságnak, különböző tévécsatornákon, az országos és helyi rádiókban tizesével vettünk részt kerekasztal beszélgetéseken. Így nagyon sok baráti kapcsolat született más egyházi mozgalmak képviselőivel, a civil életeben tevékenykedőkkel, különböző pártokhoz tartozó politikusokkal is. De most egy még fontosabb szakasz következik: hozzá kell járulnunk egy új Családjogi Törvény megalkotásához, amely szem előtt tartja azokat az evangéliumon alapuló értékeket, melyek meggyőződésünk szerint a társadalmi együttélés alapjai.”
Anton Stres, Ljubjana metropolita érseke, a Szlovén Püspökkari Konferencia elnöke írásos nyilatkozatban köszönte meg „mindazok munkáját, akik tudatosították a választókban, milyen fontos szerepet játszik életünkben a család. Mindezek ellenére – folytatódik a nyilatkozat – a referendum nem elég ahhoz, hogy a család értékei biztosítva legyenek, hanem a mindennapokban kell azokat megélnünk kapcsolatainkban.”
április 16, hétfő, 12:23:51
Hírek – Szlovénia igent mond a családra