„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8)

Jézus a hegyi beszéddel kezdi meg tanítói működését. A Genezáreti-tó mellett Kafarnaum közelében felment egy hegyre, leült – ahogy akkoriban a tanítók szokták –, és beszélt a tömegnek a boldogságokról. Az Ószövetség többször is használja a „boldog” kifejezést: azokat tünteti ki ezzel a jelzővel, akik valamilyen módon valóra váltották az Úr Igéjét. Jézus a tanítványok számára részben már ismert boldogságokat idézi, azt azonban először hallják, hogy a tisztaszívűek nemcsak fölmehetnek az Úr hegyére (vö. Zsolt 24,4) – amint azt a Zsoltár megénekli –, hanem meg is láthatják Istent. Milyen tehát az a magasabb rendű tisztaság, mely ekkora jutalmat érdemel? Jézus beszédei bőséges magyarázatot adnak erre. Forduljunk tehát hozzá, hogy a hiteles tisztaság forrásából meríthessünk!

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”

„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek” (Jn 15,3): Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Elsősorban nem a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki – bár más módon – jelen van az Eucharisztiában is. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük őt cselekedni, megszabadít a bűntől, vagyis tisztává teszi a szívünket. A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: abból fakad, hogy életre váltjuk Jézus igéit, melyek megszabadítanak ragaszkodásainktól. Ezek ugyanis elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és tanításában gyökerezik. Előfordulhat, hogy a tárgyak, a teremtmények vagy önmagunk rabjaivá válunk. Ha viszont egyedül Isten áll szívünk középpontjában, minden más elveszíti jelentőségét.

Hogy sikerrel járjunk, jó, ha a nap folyamán többször is azzal a fohásszal fordulunk Jézushoz, Istenhez, amelyet a Zsoltárban olvashatunk: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!” (vö. Zsolt 16,2) Ismételjük el gyakran, főként, amikor a különböző ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek bennünk, melyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat és megfoszthatnak szabadságunktól. Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat vagy tv-műsorokat? Nem! Mondjuk ezt: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez az első lépés. Ha újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, sikerülni fog kilépni önmagunkból, s így ismét tiszták leszünk. Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, s veszélyezteti vele való kapcsolatunk áttetszőségét? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk neki: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez segíteni fog abban, hogy megtisztítsuk szándékainkat és visszaszerezzük a belső szabadságot.

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”

A megélt Ige szabaddá és tisztává tesz, mivel szeretet. Hiszen a szeretet az, mely isteni tüzével megtisztítja szándékainkat és egész bensőnket. A Biblia szerint ugyanis az értelem és az akarat a szív legmélyén lakozik. Az a szeretet azonban, amit Jézus kér, és ami lehetővé teszi ennek a boldogságnak az élését, a kölcsönös szeretet, mely akkor születik meg, ha valaki – mint Jézus – kész életét adni a többiekért. Ez a szeretet magával ragadja a másikat; kölcsönösséget és olyan légkört teremt, melynek legfőbb ismertetőjegye pontosan az áttetszőség és a tisztaság. Mindez Isten jelenlétéből fakad, és csakis Ő képes arra, hogy tiszta szívet teremtsen bennünk (vö. Zsolt 51,12). A kölcsönös szeretetet élve az Ige kifejti bennünk hatását: megtisztít és megszentel. Az elszigetelt ember nem tud sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretet viszont olyan közeget biztosít számára, melyben képes megőrizni tisztaságát és hiteles keresztény életét.

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”

A mindig újra visszaszerzett tisztaság gyümölcse ez: „láthatjuk” Istent, vagyis megértjük, hogy Ő működik személyes életünkben és a történelemben, meghalljuk szívünkben szóló hangját és felfedezzük őt mindenütt, ahol jelen van: a szegényekben, az Eucharisztiában, Igéjében, a testvéri közösségben, az egyházban. Megízleljük jelenlétét már itt a földön, ahol „a hitben élünk, a szemlélés még nem osztályrészünk” (2Kor 5,7), mindaddig, amíg majd örökre, „színről színre” láthatjuk őt (1Kor 13,12).

 Chiara Lubich