Hirek a pakisztáni akcióról
A szociális központ élete a nyári szünet után
Szabadságról visszaterve … családjaink házainak, viskóinak 50%-át lerombolták a helyi hatoságok a már meglevő vasút újra üzemeltetése miatt. Ők mivel illegálisan használták a területet most földönfutókká váltak.
Az emberek nagy része elköltőzött más helyekre, azonban a bátrabbak ott maradtak… remélve, hogy megtűrik őket. Alkalmi építményekkel védték magukat a rekkenő hőségben, (40-43 fok) mert nem mertek újra sátrakat, hazákat építeni maguknak. A gyerekeik azonban július elsejétől ismét jöttek a SZOCIÁLIS KÖZPONTBA. | |
Próbáltuk a szülőket meggyőzni, hogy bárhová is mennek a jövőben, mi mellettük maradunk, és ne hagyják abba a gyerekeiknek az iskolába járatását. Próbáltunk egyenként mindenkit feltérképezni a városban, hogy hol él, es mi hogyan tudnánk segíteni a gyerekeknek tanulásban. Együtt a szülőkkel próbáltuk megérteni, hogy hol folytassak a gyerekek tanulást. | |
Pár alkalommal komoly kutatómunkát végeztünk, hogy hol vannak az elmenekülésre kényszerült családok, es nagy öröm volt megtalálni mindenkit, akiket mi iskoláztunk be. Sunnyt-t és Shankalt nagyon nehéz volt megtalálni! Látogatasunk után Shankal átköltözött a nagymamájához a mi kerületünkbe, hogy a régi iskolában folytassa a tanulást, azonban Sunnyt azonban különböző okok miatt nem engedtek vissza a szülök. A nagymama egyébként egy fa alatt lakik, a lerombolt viskója mellett. | |
Ebben az időszakban történt, hogy családjainkban az egyik nagymama combnyaktörést szenvedett es nem volt a családnak semmi anyagi bázisa az o ellátásához. A műtét ingyenes kórházban megtörtént ugyan, de nem volt a műtét után hova vinni. Nem volt hova hazavinni. Nem volt ágya, nem volt semmilye. Ekkor az irgalmas szamaritánus példájára próbáltunk gondolkodni, vettünk neki egy csarpait, (magyar fogalmakkal = egy tábori ágyat) vettünk ágyneműt es segítettünk a családnak anyagilag is a nagymamát ellátni. | |
Látogatásaink alkalmával mindig találunk más betegeket is… gyakran kérnek tolunk gyógyszerre is pénzt. Ezeket a helyzeteket próbáljuk bölcsen mérlegelni es alkalmasint segíteni. A legnagyobb segítség azonban az, hogy eligazítjuk az embereket az orvosi szolgáltatásokat illetően, es a magas közlekedési költségekhez járulunk hozzá. |
Nagyon sok a bőrfertőzés a nyári melegben. |
Élet a rombolás után is A legtöbb nincstelen hindu az itteni kultúrának megfelelően esténkként elő virágokból készített karpereceket, nyakékeket árusit, amit nappal a család apraja nagyja segít elkészíteni. Itt Hina édesanyját latjuk, miközben jázmin karkötőket készít. |
|
A nyári szünetben szerveztünk pár olyan programot a gyerekeknek, amit fontosnak ereztünk az egészséges fejlődésük érdekében. Többen használnak olyan szereket, ami a kábítószerek „felvezetője”: : bizonyos növények kivonata kémiai szerekkel elkészítve édesített formában. Meglátogattuk az egyik keresztény drog prevenciós központot, ahol tartalmas, nagyon hasznos foglalkozásokon (“be drug free!”) vettek reszt a gyerekek. |
|
|
|
Különböző sport- es szabadidő programok segítettek a gyerekeket, hogy a nyár folyamán is gazdagodjanak testileg – lelkileg. zene tanulás, … |
gitározás, és… |
Ebéd készítés együtt a tanár úr lakásában. |
Ruha vásárlás annak, akinek kell… |
Csónakázás… |
Kidobott szék javítása, újrahasznosítás… |
Krikettezés… |
|
Állatkerti látogatás… |
Új barátságok, új kalandok…
|
Sangitta egy régi diákunk, aki a negyedik osztályig jutott, mert akkor férjhez adták. Ebben az időszakban elhozta megmutatni a kislányát. |
A nyári szünet után a hangsúlyt a szülőkkel való kapcsolat tartásra helyeztük. Kishan |
Sager
|
Babar |
Chris
|
Durshan, Aesik |
És most már teljes gőzzel folytatódik a 2019-2020-as tanév, az új kicsikkel együtt…
Mindent nagyon szépen köszönünk es sok üdvözletet küldünk!
A szociális központ tanárai es diákjai