Velünk történt
2021. május-június
Az Új Emberiség mozgalom hírei
Az „Új Emberiség” a Fokoláre Mozgalom széleskörű mozgalma, amely a társadalom megújulásáért tevékenykedik.
Kiemelt híreink
Május 22-én ünnepélyes oklevélátadóval zárult a Káposztási Családok Egyesülete első animátorképző kurzusa. A február elején meghirdetett animátorképzést várakozáson felüli érdeklődés övezte, az 52 fiatal azóta különböző gyermekrendezvényeken végez önkéntes munkát.
Két magyar projekt – a KOHÓ és a pakisztáni „100 forintos akció” – mutatkozott be június 2-án „Az emberi jogok védelmében” című online találkozón, mely a Béke Háló olaszországi nevelési program éves fesztiválja.
Gazdasági élet és munka, szolidaritás
Találkozás Ózdon – komoly kihívás ellenében A gyöngyösoroszi Segítő Kezek Alapítvány nagyon sok adományt kapott. Még év elején felvettük ismeretlenül a kapcsolatot az ózdi II. János Pál Katolikus Iskola igazgatónőjével. Januárban már össze is készítettük az adományunkat, de a Jövő Házába betörők az adományt szétdobálták és összetaposták. Új adományokat készítettünk össze használt ruhákból, cipőkből, játékból, könyvekből, füzetekből. Április 27-én a Mátrán keresztül el is vittük személykocsival. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, az igazgatónő megmutatta az iskolákat, az óvodát és elvitt városnézésre. Hazaindulás előtt az iskolás kisgyerekekkel együtt ebédeltünk. Meghívást kaptunk a táncosainkkal Ózdra, majd, ha már szabad lesz az ország a járványtól. Nekünk nagyon szép és tartalmas nap volt, új barátság született! (Somlai László, Gyöngyösoroszi) |
|
|
|
Túláradó gondoskodás Dejtárra Április-május hónapban a Mennyei Atya gondviselése – kinyújtott karjain keresztül – ismét elérkezett Dejtárra. Burián Márti telefonos munkája révén a dunakeszi és a váci karitásztól élelmiszer, rengeteg bútor, háztartási gép érkezett az ismerős cigány családjainkhoz. „Tudtukon és a megbeszélteken” kívül egy régen áhított gázpalackkal működtetett tűzhelyet is vittek. Ehhez (és még más kérést is teljesítve) a gázpalackot a közösségünk által fenntartott un. „Rászoruló Alapból” küldött pénzzel szerezték be. Szalai József ny. pedagógus online korrepetálta matematikából Gizi nagylányát, aki SIKERESEN tette le a cukrász vizsgáját. Ehhez a pótvizsgadíjjal is hozzájárultunk. Hála és köszönet mindezért a dejtári családoktól. (Téglásy Klára) |
|
Fotó: Internet |
Fotó: Internet |
Pakisztáni Hálaadó Szentmise A pakisztáni „100 Ft-os akció” négy éves történetében másodszor gyűltünk össze hálaadásra június 28-án a Rózsafüzér Királynéja templomban. A szentmisét Beer Miklós püspök atya főcelebráns mutatta be Nagy Károly plébános atyával, Lambert Zoltán és Tomka Ferenc atyákkal együtt. Hálát adtunk a jó Isten végtelen gondviseléséért, amit egyes személyeken, családokon, közösségeken, plébániákon, iskolákon keresztül |
|
|
küldött; mindazokért, akik szervezéssel, imával, pénzzel segítettek. Többen távolból is üzentek. Köszönetüket, áldásukat, imáikat küldték el erre az alkalomra, a „szeretet csodájának” nevezve ezt az összefogást a pakisztáni gyermekek taníttatásáért. Isten és a ti segítségetekkel szeptemberben folytatjuk! (Tóth Judit, Téglásy Klára) |
||
Kapcsolatok
Európáért szlovákokkal, magyarokkal, szlovénekkel, horvátokkal – osztrák szervezésben |
|
Május 8-án – még Zoom-on keresztül – a grazi Együtt Európáért csoport szervezésében másodszor ünnepelték együtt az Európa napot osztrákok, szlovákok, magyarok, szlovének, horvátok, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Már március 28-tól kezdődően hetenként változó témájú folyamatos imádság volt a háttere a több mint 300 keresztény közösséget, mozgalmat magába foglaló Együtt Európáért kezdeményezésnek. Köszöntőjében a város polgármestere a párbeszéd jelentőségét hangsúlyozta, és ez volt a nap témája is. Tapasztalatok hangzottak el, ennek a programpontnak mi magyarok is aktív résztvevői voltunk: a Time out-os tapasztalatunkkal készültünk. (https://ujvarosonline.hu/velem-tortent/alljunk-meg-egy-time-out-ra.) |
|
Részt vettünk a közös könyörgésben is, melyet a grazi egy házmegye püspöke vezetett evangélikus, baptista lelkészekkel együtt. (Kormányos Krisztina) |
Isten önkéntesei együtt Makkosmárián Egy rövid fotóriporton keresztül megosztjuk veletek a Fokoláre Mozgalom budapesti önkénteseinek május 15-i mini zarándoklatát. Az időjárás kegyes volt hozzánk, Zemlényi János nagyon szép igeliturgiát tartott nekünk a makkosmáriai kegytemplomban, áldozni is tudtunk. Közösen elmélkedtünk Máriáról, a könyörgésekben megemlékeztünk a születésnapos volontárikról, és minden egyéni és közös szándékunkat odavittük a Szűzanya elé. Hazafelé egy kisebb csapattal Budakeszin át jöttünk, és szó szerint elzarándokoltunk így ahhoz a kálvária-kápolnához, ahol 1978-ban az első itthoni máriapoli volt. Az utolsó fotókon ezt látjátok. Felelevenítettük ennek az emlékét. Nagy öröm volt újra élőben látni egymást!!! (Haáz Andrea) |
|
KOHÓ: családi nap Ózdon |
||
Június 26-án három autóval utaztunk Ózdra, hogy rég látott barátainkkal, a II. János Pál Pápa Katolikus Általános Iskola tanulóival és szüleikkel, végre, újra egy közös családi napon találkozzunk. Kézműves foglalkozás, slackline, vagyis kötélen egyensúlyozás, foci volt a napirenden, miközben a szülőkkel a fő téma a járványhelyzet miatt elrendelt távoktatás volt, ennek problémái, nehézségei. Együtt örülhettünk néhány gyermek továbbtanulásának is, és megható pillanat volt, amikor két mentor és két mentorált személyesen találkozott. Az igazgatónővel beszélgettünk a további közös tervekről, hazafelé pedig megnéztük a Szeretet-dobókockát. (Romhányi László) |
||
Hálaadás, ünnep, találkozás |
||
Június 12-re szentmisét szerveztünk a Bélapátfalvát övező gyönyörű hegyek és erdők mélyén épített ősi ciszterci apátságba, melyen nagy öröm volt együtt ünnepelni és hálát adni Mándy Zoltán atya 50 éves papi szolgálatáért és lovagkereszti kitüntetéséért. Az egri életige kör és helyi közösség tagjain kívül jöttek Gyöngyösről és Nyékládházáról is. A legfiatalabb résztvevő 9 hónapos, a legidősebb 85 éves volt. (Összeszámoltam: a gyermekekkel együtt több, mint 30-an voltunk.) Zoli atya sokakkal tudott szót váltani, beszélgetni – igazán családias volt az egész együttlét. A piknikhez sokan hoztak finomságokat, melyek remekül kiegészítették a hűs forrásvizet, amit a perzselő napon jól esett kortyolgatni. |
||
Egy Bélapátfalván lakó kollégám is eljött, és nagyon tetszett neki Zoltán atya prédikációja, az énekek és a hangulat is. Szeretettel küldünk az elkészült fotókból: Fábián Zsuzsanna (Amata) |
||
|
Ember és környezete egészsége
Közösségek, mozgalmak és szervezetek az egészség jogáért |
||
Május 20-án indította útjára a Vakcinát mindenkinek – A VACCINE FOR ALL – kampányt negyven vallási, szociális és ökológiai ihletettségű szervezet, köztük a Fokoláre Mozgalom. Az Amazonas-menti lakosság javára lehet adakozni, ehhez kapcsolódik majd a befolyó támogatások arányában más dél-amerikai és afrikai országok segítése. A “Vakcinát mindenkinek” kampányról itt többet olvashattok angolul vagy olaszul: https://www.avaccineforall.org/, főleg IDE kérik az utalást, |
||
másodsorban az Új Város Alapítvány 11103004-18041930-10000001 bankszámlájára, „Vakcina mindenkinek” közleménnyel, ahová forint adományokat gyűjtünk és továbbítunk. Az Új Város oldalán is további részleteket olvashattok: https://ujvarosonline.hu/tarsadalom/covid-vedooltast-amazonia-lakoinak. (Prokopp Victoria) |
||
Életigés tanúságtétel az éteren át Június 11-én, pénteken 18 órától a Mária Rádió Életige műsorában Kopasz István atya, Üllés és Zsombó plébánosa, a Fokoláre Mozgalom elkötelezett tagja a vendége volt Takács Ilona szerkesztő és műsorvezetőnek. István atya mesélt életéről, nagy családjáról, hivatásáról és az egység iránti elkötelezettségéről. Januárban Covid-19 fertőzéssel került kórházba, 3 hétig volt lélegeztető gépen. Az egész világon imádkoztak a gyógyulásáért, mely – most már mondhatjuk – csodás módon meg is történt. Orvosai fényképet kértek tőle, hogy emlékezzenek: van értelme a munkájuknak, van, aki meggyógyul. |
||
Most személyesen mondta el István atya a tapasztalatát Isten szeretetéről, az imádság erejéről, és arról, hogy számíthatunk egymásra. Hogy lehet-e alkalmas eszköze Istennek? Szent József évében mit tanulhatunk tőle a nehézségek között? A műsorban az júniusi életigét és magyarázatát is hallhatjuk: „Nem mindenki, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!«, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van.” (Mt 7,21) Regisztráció után meghallgatható: https://hangtar.mariaradio.hu/Eletige (Horváth Viktória) |
Művészet
“Élj úgy, hogy rákérdezzenek!” A Katolikus TV május 12-i Délelőtt című műsorában Fekete Gábor színművész, ettől az évadtól a budapesti József Attila Színház tagja volt a vendég. Megtudhattuk, hogyan született meg Gáborban a színészi hivatás, mi volt előbb: az Isten választása vagy a szakma? Milyen viselkedést várnak el a művészvilágban egy keresztény színésztől? Milyen számára ott hitelesen helytállni? (Horváth Viktória) |
fotó: katolikus.tv |
A műsor megtekinthető: Korábbi híradásunk Gáborról: https://www.fokolare.hu/hirek/10543 |
Nevelés és kultúra
Ahol az Isten is jelen van: egy önkéntes a Mária Rádióban Május 16-án 9 órától beszélgetett Fábián Zsuzsanna mesterlogopédussal, a Heves Megyei Pedagógiai Szakszolgálat egri tagintézményének helyettes vezetőjével Takács Ilona, a műsor vezetője, vasárnap, kivételes időpontban. Megismerjük Zsuzsa sokrétű munkáját: ahogy gyermekekkel, idősekkel, marketing-, médiaszakemberekkel és kispapokkal is foglalkozik, egyetemen oktat. Mit hozott az életébe a Fokoláre Mozgalommal, Chiara Lubich-kal való találkozás, milyen számára Isten önkéntesének lenni, hogyan éli az Igét, hogy viszi szakmáján keresztül is az Isten szeretetét a világba? Érdekes meghallgatni, hogyan folytatták a gyermekek fejlesztését a pandémia alatt munkatársaival. Mesél egy nyaralásról, ahol Isten is jelen volt a pihenésben. A kérdésekre hallhatjuk válaszát, rengeteg tapasztalattal. |
|
A műsorban az májusi életigét és magyarázatát is hallhatjuk: „Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” (1Jn 4,16) Regisztráció után meghallgatható: https://hangtar.mariaradio.hu/Eletige (Horváth Viktória) |
52 fiatal animátor – KCSE képzéssel Május 22-én ünnepélyes oklevélátadóval zárult a KCSE animátorképző kurzusa a káposztásmegyeri KCSE GRUND-on. Nagyon különleges volt a 11 online alkalom után személyesen találkozni a résztvevőkkel!!! Óriási öröm volt számunkra, hogy a február elején meghirdetett animátorképzésünket, a tervezettnél több csoportban, 52 fiatal végezte el. A csoportok időnként egyesültek, kombinálódtak. Fantasztikus 14-18 éves fiatalokat ismertünk meg! Ők a jövő, nagyon örülünk nekik! A végzetteket különböző táborokba, közösségi szolgálati lehetőségekre, gyerekeknek szóló programokra tudtuk delegálni, 30 fiatal bekapcsolódott a gyereknapi rendezvényünkbe is, melyen 120 család vett részt. A képzés vezetői: dr. Darvas Anikó evangélikus missziós lelkész, mentálhigiénés szakember, Smohayné Simon Gyöngyvér a Káposztási Családok Egyesülete alapítója és Bazsó Ágnes instruktor (Budapesti Corvinus Egyetem Öntevékeny Csoportok Irodája). https://www.facebook.com/kaposztasicsaladok/videos/477100656904157 |
|
Fotó: Kőhidai Szabolcs |
Két magyar projekt mutatkozott be a Béke Háló rendezvényén |
|
|
Június 2-án „Az emberi jogok védelmében” címmel nagy online találkozót szervezett a nemzetközi nevelési program és hálózat. A témában olasz iskolák és Magyarország vett részt. Mi a KOHÓ program legutóbbi projektjét mutattuk be egy kiküldött videó-összeállítással, mely az ózdi cigány gyermekek online mentorálásáról szólt. Illetve bemutattuk a pakisztáni gyerekek iskolázásáért indított „100 Ft-os akciót”, egy tanuló olasz nyelvű élő felszólalásában, a budapesti Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumból, amit egy PPT követett. Köszönünk mindenkinek minden segítséget, ami lehetővé tette, hogy hírt adjunk tevékenységeinkről. (Téglásy Klára, Tóth Judit, Horváth Viktória) A Béke Háló (olaszul Rete Progetto Pace) nevelési program iránt érdeklődők itt olvashatnak róla magyarul: https://www.fokolare.hu/beke-halo/beke-halo-bemutatasa, honlapjukon pedig olaszul: http://www.reteprogettopace.it/ |
|
|
|
Urbanisztikai Reflexiók – Gondolatok az emberről, a városról és a világról Körmendy Imre monográfiáját június 10-én mutatták be a Magyar Urbanisztikai Társaság székházában. Az esemény tulajdonképpen egy életmű ünneplése volt a kötet kapcsán, mely összegyűjti a szerző előadásait, amelyeket az évek során az urbanisztika tárgykörében különböző helyeken tartott. Kollégák és barátok méltatták Imre szakmai eredményeit, de még inkább emberi habitusát. Kiemelték, hogy miközben mindig számot adott és ragaszkodott hitéhez és értékeihez, mindenkivel képes volt a párbeszédre szakmai és emberi kérdésekben egyaránt. A házigazda Salamin Géza, a MUT elnöke, a felkért előadók: Csaba Ders és Szaló Péter hozzászólása után élénk párbeszéd alakult ki a hallgatóság és Körmendy Imre között, amikor a hivatalos hangvételt átvette a baráti szó: emlékek, élmények, közös történetek villantották fel a gazdag életút állomásait. (Paksy Eszter) A könyvbemutató visszanézhető itt: https://www.mut.hu/?module=news&action=show&nid=261919#MIDDLE |
|
Interjúk szerzetesi életutakról, szétszórattatásról, csatlakozásról |
|
Június 23-án a D18 könyvesbolt és kávézóban került bemutatásra Rózsásné Kubányi Andrea Akiket Isten a tenyerén hordott c. szerzetesi életutakat tartalmazó interjúkötete, az Új Város kiadó szervezésében. Az est indításaként a szerző két zenésztársával, Vukovich Edittel és Szegeczky Ágnessel együtt előadták César Franck Panis angelicus c. művét, majd a kiadó részéről Paksy Eszter kérdezte a szerzőt a könyv születéséről, és az interjúkészítés közben szerzett tapasztalatairól. Ezúttal hatvannégy olyan idős szerzetest ismerhetünk meg, akik átélték az 1948-as államosítást, az 1950-es szétszóratást, és olyan – lélekben fiatalabbakat –, |
|
akik már az illegalitásban csatlakoztak egy-egy rendhez. A kötet az Új Város Kiadó gondozásában jelent meg Fejérdy András történész előszavával. Megvásárolható Budapesten és vidéken az egyházi könyvesboltokban, illetve megrendelhető a kiadó honlapján. (Paksy Eszter) |
~ ~ ~
Továbbra is várjuk a híreket és képeket: vhorvath625@t-online.hu. Kérjük szépen, pontosan jelöljétek meg: az esemény időpontját, helyét, címét, résztvevőit és a hírcikk aláíróját. A hír hossza a szokásos kb. 100 szó. Nagyon köszönjük!