Szolidaritás – 2.
Gyűjtés világszerte
Projektjeink Dél-kelet Ázsiában
Február 1-jéig 280.000 Euro érkezett a Fokoláre Mozgalom nemzetközi központjába az egész világról, még a legszegényebb országokból is! A kisebb-nagyobb összegek mind a mélyen átérzett testvériség nevében érkeztek.
A nigériai genek például 2700 nairát, azaz 25 dollárt küldtek, mert komolyan akarják élni a vagyonközösséget.
Az Új Családokhoz egyfolytában érkeznek a telefonhívások, rengetegen érdeklődnek a táv-örökbefogadás iránt. Bajorországban más evangélikus és katolikus mozgalmak is a mi projektjeinket akarják támogatni.
Claudio, egy gen arról számol be, mit tettek az olasz fiatalok:
”A fiatalok szinte a szeretet stafétáját indították útjára. A karácsony körüli ünnepek, a szilveszteri mulatság is alkalmat adott arra, hogy konkrétan siessenek a dél-kelet ázsiaiak segítségére. Torinóban például visszafogottabban ünnepelték az új évet, mint a korábbi alkalmakkor, és a buli minden bevételét a szökőár áldozatainak ajánlották. Éjfélkor pedig gyertyákkal vonultak az utcára az áldozatokra emlékezve. Sokan szerveznek különböző jótékonysági fogadásokat, az anagni fiatalok városnéző sétát terveznek, S. Anastasiában pedig tombolával gyűjtenek kicsik és nagyok.
Anconában az Olaszországban január hatodikán szokásos vízkereszti harisnyákat árusítják a fiatalok a templomok előtt, és az ebből származó bevételt ajánlják fel a ázsiaiaknak. Trevisóban a gen3-ak autómosást vállaltak, és a fiatalok is több mint 1000 eurót dobtak össze.
Milanóban a Fiatalok az Egyesült világért és az Associazione Arcobaleno közös fáklyás felvonulást szervezett, amelyen a Milánóban élő sri lankai közösség számos tagja részt vett. Közülük többen elvesztették rokonaikat, ismerőseiket a tragédiában. Megható pillanat volt, amikor egy olasz férfi megköszönte a sri lankaiaknak nagylelkűségüket. A lánya és veje ugyanis éppen nászúton voltak a dél-kelet ázsiai szigeten, és a helyi lakosság saját életük kockáztatásával mentette ki a húszfős turistacsoportot, köztük őket a habok közül.
Castelli Romaniból ezt írják: „Négy helyen imádkoztunk együtt a cunami áldozataiért, és gyűjtöttünk megsegítésükre. Mind a négy estét már mozgalmakkal és plébániai csoportokkal együtt szerveztük. Ezek az alkalmak egyszerűségükkel megmutatták az ima erejét, mely akkor is egyesít, vigasztal és reményt ad, amikor a fájdalomból látszólag nincs kiút.”
A szardíniaiak a helyi szenegáli közösséggel, akikkel már régóta jó kapcsolatban vannak, szerveztek egy estét, ahol 1100 eurót gyűjtöttek.
Végül pedig egy sziénai gen személyes tapasztalatát meséljük el:
”A karácsonyi szünetben hazamentem a szüleimhez, és így távol voltam a többi gentől, ezért nehéz volt bármit is szerveznem. Egyik nap felhívott egy gyerekkori barátnőm, és hívott, hogy menjek moziba vele és a többi régi barátnőmmel. Örültem a meghívásnak, és azonnal igent mondtam. De ahogy letettem a telefont, eszembe jutottak a dél-ázsiai testvéreim, és ezért úgy döntöttem, hogy mégsem megyek moziba, hanem a jegy árát felajánlom nekik. Aztán az is eszembe jutott, hogy a barátnőim is jelöltek az egyetemes testvériségre, még akkor is, ha egyikük sem gyakorló keresztény, és nem tartják magukat hívőknek. Ezért egyesével fölhívtam őket, és meghívtam őket moziba hozzánk (egy videokazetta kiválóan megteszi), és javasoltam, hogy a mozijegy árát ajánlják ők is a szökőár áldozatainak. Mindenkinek nagyon tetszett az ötlet, végül 80 eurót gyűjtöttünk és az est folyamán sok mindenről beszélgettünk. Még az a lány is elhozta másnap a mozijegy árát, aki aznap este nem is tudott eljönni.”
A támogatásokat Magyarországon továbbra is az Új Város Alapítvány számlájára várjuk „támogatás Dél-kelet Ázsia” megjegyzéssel.
Számlaszám: 11705008-20430643
Megvalósulóban lévő projektjeink Dél-kelet Ázsiában
A segítségnyújtás első szakaszában 86.000 Eurot küldtek el, hogy megkezdhessék Indiában,
Sri Lankán, Thaiföldön és Indonéziában a tervek megvalósítását.
INDONÉZIA
Élelmiszer és iskolázási segély 400 gyermek részére Acehban, Niásban és a Medánba menekültek részére. Egy hónapig tartó gyorssegélyről van szó annak reményében, hogy a jövő héten megérkezik az Olasz Kormánytól kért finanszírozás és/vagy az Új Családok rendszeres táv örökbefogadásából származó pénzösszeg.
Vanna és Ako a Fokoláre ottani felelősei írják: „Sokan menekültek Szumátra legnagyobb városába Medánba csak azért, mert ott él egy távoli rokonuk, aki gyakran maga is olyan
szegény, hogy nem tud gondoskodni arról, hogy fedél kerüljön a fejük fölé… Csoportokba verődve kószálnak az emberek a városban ennivaló után kutatva. Egyik reggel 6 óra felé, épp hogy kiléptünk az utcára, sokgyerekes muszlim asszonyokkal találkoztunk, akik ruhát és ennivalót kértek. Rögtön adtunk nekik valamit, és megnyugtattuk őket, hogy mihelyt megérkezik a pénz, azonnal segítünk nekik… Az egyház és a keresztények segítségét a muszlim szervezetek vezetői gyakran visszautasítják, a rászorulók – egy-két esetet kivéve – természetesen nem. Nem volt könnyű a katasztrófasújtotta családok felé közeledni. Négyen összesen 91 helyre mentünk el Medánban, ami a menekültek részére van fenntartva (ahol hiányzik minden!). A csoportok vezetői azonban nem örültek jelenlétünknek, így csak néhány asszonnyal kerültünk kapcsolatba, akik boldogok voltak, hogy elmondhatták valakinek a velük történt tragédiát, és mint egy csodát, megmutathatták a vízből megmenekült gyermeküket….”
Egy muszlim gen, Evi konkrét segítségnyújtása az acehi muzulmán menekülttáborban.
Mivel Evi muzulmán, a helybeli vezetők elfogadják a segítségét.Február 5-13-ig (a kínai újévi szünetben, ami nagy ünnepnek számít Szingapúrban) két fokolarinik által kísért, genekből és fiatalokból álló csoport indul Szumátrára. Tíz napot töltenek Acehban és Niasban, hogy munkájukkal és a Fokoláre Mozgalom nemzetközi akciójából kapott pénzzel segítsenek a szökőársújtotta embereknek. Acehban a metodista lelkész segíti őket, Niasban pedig a katolikus plábános. Ez után az első „munkatábor” után majd meglátjuk, hogyan folytassuk a segítségnyújtást.
THAIFÖLD
A mieink nincsenek benne közvetlenül a sürgősségi munkában, mert a szökőársújtotta részek messze vannak a Mozgalom közösségeitől. Felajánlották viszont, hogy támogatják és fenntartják a Thaiföldi Püspöki Kar munkáját, aki létrehozott egy bizottságot, amely segíti a házak lakhatóvá tételét, valamint az újjáépítési munkákat (mindent megteszünk azért, hogy bárkákat szerezzünk a halászoknak).
INDIA
Indiában és Sri Lankán néhány kisebb, de rögtön megvalósítható terven dolgozunk.Andrea, egy madrasi gen, akiről az előzőekben már hallhattunk, testvérével és barátaival együtt rögtön segíteni kezdett a rászorulókon.
Időközben a bombay-i közösség is támogatta őket 1500 Euroval, és így 14 két év alatti gyermeket, valamint néhány beteg felnőttet tudnak ellátni, s mindezt a testvére házában. Ezen kívül még gyógyszereket vásárolt a madrászi ferences nővérek által fenntartott kórház számára.
Legutóbb két tervvel álltak elő, melyhez kérték a segítségünket:
333 nagercoili család számára szeretnének beszerezni halászhálót, valamint 250 gyermek taníttatását segíteni.
Andrea így magyarázza: „Nagercoilban olyan családok élnek, akiknek a foglalkozásuk a halászháló készítés. De szinte mindenüket elveszítették. Segítségünkkel újból munkához tudnának látni. Minden halász családnak ugyanis egy 5 kg-os hálóra lenne szüksége. A halászok Tamil Nádu Kovalam kis településén élnek, ami kb. két órányira található Madrastól. Így a hálókészítéssel tudnánk segíteni a halászattal foglalkozó családokon. A halászok között van katolikus, muszlim és hindu vallású család is. A kovalami püspök amit tudott, már megtett értük, de még 333 család segítségre szorul. Egy madrasi kardiológus nekik ajándékozott egy nagy bárkát, így ha lennének hálóik, közösen használhatnák a bárkát. Ezeknek a családoknak ugyanis nem annyira a kormány által kiadagolt napi egy tányér rizsre van szükségük (amihez hosszú távolságot kell megtenniük), hanem arra, hogy újra munkába állhassanak.
A testvérem a barátjával tegnap elment felmérni a helyzetet, és elvitték nekik az első néhány hálót Nagercoilból Kovalamba (700 km-re). Benzint szállító tartálykocsik és gázpalackot szállító kamionok segítségével sikerült ingyen megtenniük ezt a távolságot.
A halászhálók beszerzéséhez szükséges összeg kb. 7200 Euro.
„Élelmiszer és iskolázási segély 80 gyermek részére az Andamán-szigeteken a kármelita szerzetesnővéreken keresztül.
Itt is egy gyorssegélyről van szó, amelyet a jövő héten tudunk biztosítani az Új Családok rendszeres táv-támogatása segítségével. SRI LANKA6 ház bővítése és felszerelése, valamint 150 gyermek ellátása, akiket Sunitha nővér által vezetett kármelita szerzetesnők gondoznak.A jövőben ezt a tervet az Új Családok rendszeres távtámogatásával valósítjuk meg.
Egyéb tervek is kilátásban vannak, amelyek a katasztrófa sújtotta területeken élő püspökeink segítségével még véglegesítésre várnak.
Közben minden bizonnyal új utak nyílnak majd, hogy hogyan tudunk továbbra is konkrétan közreműködni az újjáépítésben.
Február 10, csütörtök, 16:32:57
Hírek – Szolidaritás – 2.