„Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.”        …(Jn 10, 10)  ……….

Jézus gyakran szólt példabeszédekben és képekben. Egyszerű és hatékony eszköze volt ez ahhoz, hogy a legmélyebb igazságokra tanítson. Hallgatóságát a hétköznapi élet eseményeire emlékeztette az a pásztorról és a nyájáról szóló hasonlat, amely ennek az életigének a kerete. Jézus tolvajokról és rablókról beszél, akik mohó farkasok módjára szétkergetik a nyájat. Önmagát a jó pásztorhoz hasonlítja, aki valóban szereti juhait, vezeti és megvédi őket, ha kell, akár az élete árán is.

Jézusnál nem csupán hasonlat ez, be is következett: Ő valóban meghalt a kereszten, azért, hogy általa éljünk[1][1].

„Én azért jöttem, hogy életük legyen…”

Azért jött, mert az Atya küldte, hogy isteni életében részesítsen bennünket. Isten ugyanis úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örökké éljen.[2][2]

Az élet, amelyet Jézus ajándékoz nekünk, nem azonos azzal az egyszerű földi élettel, amelyet szüleinktől kaptunk. Az az élet, amelyet Ő ajándékoz nekünk, „örök élet”, más szóval részesedés Isten Fiának életében, belépő az Istennel való bensőséges kapcsolatba: magának Istennek az élete, amelyet Jézus azért tud átadni nekünk, mert Ő maga az Élet. Ezt mondta: „én vagyok az Élet”[3][3], és „mindannyian az ő teljességéből részesültünk”[4][4].

Isten élete azonban, mint tudjuk, szeretet.

Jézus, Isten Fia, aki Szeretet, eljött a földre és szeretett bennünket, ugyanazt a szeretetet adta nekünk, amely benne égett. Ugyanebből a végtelen lángtengerből ad lángot nekünk, és azt akarja, hogy életéből „merítsük az életet”.

„… és bőségben legyen.”

Jézus azért ajándékozhatja oda bőségesen az életet, mivel nemcsak magában hordozza, hanem maga „az Élet”. Hasonlóan adhatja az öröm teljességét is[5][5].

Isten ajándéka mindig mérték nélküli, végtelen és nagylelkű, mint maga Isten. Válaszolni akar az emberi szívnek a teljes és örök élet utáni legmélyebb vágyára. Ezt a vágyat csak Isten teljesítheti, hiszen az Ő élete „örök”, azaz nemcsak a jövőre vonatkozó ajándék, hanem a jelenre is. Isten élete már mostantól elkezdődik bennünk, és soha többé nem múlik el.

Hogy is ne jutnának itt eszünkbe a szentek, akik kereszténységüket tökéletesen megélték? Körülöttük túlcsordult az élet, annyira telve voltak vele.

Honnan való Assisi Szent Ferenc egyetemes szeretete, amellyel be tudta fogadni a szegényeket, a szultán elé tudott állni, és minden teremtményben fel tudta ismerni fivérét és nővérét? Honnan származik Kalkuttai Teréz anya cselekvő szeretete, aki minden elhagyott gyermek édesanyja tudott lenni, és testvére minden magára maradt embernek? Rendkívüli volt az ő életük, az, amelyet Jézus ajándékozott nekik.

„Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.”

Hogyan éljük ezt az igét?

Fogadjuk magunkba azt az Életet, amit Jézus ad, ami már bennünk is él a keresztség és a hit által, ami azonban tovább növekedhet olyan mértékben, ahogy szeretünk! A szeretet az, ami életet ad. Aki szeretetben él, írja Szent János, Istenben él[6][6], Isten életének részese. Igen, ahogyan igaz, hogy a szeretet Isten élete és léte, ugyanígy, a szeretet az ember létének lényege is. Ugyanígy az is igaz, hogy amikor nem szeretünk, nincs bennünk élet.

Erről tanúskodik ékesszólóan a mennyei hazába indulásakor Renata Borlone fokolarina, akinek a boldoggá avatása ezekben a hónapokban kezdődött el. Miután teljes szívéből elfogadta a hírt, hogy közeleg utolsó órája, azt mondta, hogy arról szeretne tanúságot tenni, hogy a „halál az élet”, feltámadás. Isten segítségével azt a célt tűzte ki, hogy végsőkig kitart ebben. És sikerült neki, ezt a szomorú eseményt Húsvét örömévé tudta átalakítani.

Chiara Lubich

április 01, péntek, 13:36:37

Életige – Életige – 2005. április