A júliusi terrorcselekmények után
Milyen jövő vár a kulturális, nemzetiségi és vallási szempontból sokszínű társadalmakra?
Ezt a kérdést tették föl a Fokoláre Mozgalom nyári találkozóin az egész világon.
A július 7-i terrorcselekmények után, mely kontinensünk legnemzetközibb nagyvárosát, London szívét sújtotta, nemcsak Anglia teszi fel magának ezt a sürgető kérdést – ahol a nyári találkozón, az ún. Máriapolin egy muszlim csoport is részt vett -, hanem egész Európa, sőt az egész világ.
2004. június 19-én, a londoni Westminster Central Hall épületében Chiara Lubich egy ma is nagyon aktuális válasszal szolgált erre a kérdésre.
Az akkor jelen lévő több mint 2000 fős hallgatóság soraiban számos muszlim, buddhista, szikh és hindu személyiség is volt. Beszédének videó-felvételét most világszerte – köztük hazánkban is – több Máriapolin megtekintették.
A jövővel kapcsolatos félelmekre vonatkozóan Chiara Lubich a népvándorlások idejéből Szent Ágoston felismerését idézi: mindez nem a civilizációk közötti összeütközés, hanem egy új világ kezdetének a jele.
A terrorizmus megelőzésének lehetőségét a párbeszédben látja, melyet az ún. „aranyszabály” megélésével folytathatunk, ami sok vallásban megtalálható: „Ne tedd azt másokkal, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek”. A párbeszéd mikéntjét a szeretetben látja, mely oly mértékben képes meghallgatni a másikat, hogy „bele tud bújni a másik bőrébe, át tudja élni, hogy mit jelent számára buddhistának, muszlimnak vagy hindunak lenni”. Így kölcsönösen „magunkra tudjuk venni” egymás kultúráját, és olyan társadalmat építhetünk, amelyben a kultúrák egymásra nyitottak, és mély szeretet-párbeszédben állnak egymással.
A különböző vallások követői számára a testvériség stratégiáját javasolja, hogy ezáltal enyhítsék a szegények és a gazdagok közötti különbségeket, és fordulatot hozzanak a nemzetközi kapcsolatok terén.
Sok visszhang érkezett a világ minden részéről, olyan keresztényektől, muszlimoktól és más vallások követőitől,akik a nyár folyamán részt vettek valamelyik Máriapolin.
Los Angelesből pl., ahol az afro-amerikai muszlimok vezetőjének, W.D. Mohammednek a követői is részt vettek a találkozón, ezt írják: „Éppen azután hallgattuk meg ezt az egyetemes testvériségről szóló üzenetet, hogy hírt kaptunk a londoni merényletekről. A remény igazi jelét láttuk benne. Mindannyiunk számára megrendítő volt megtapasztalni a köztünk már felépült egyetemes testvériséget.”
Belgiumban, St Vith-ben megrendezett Máriapolin 18 nemzet képviseltette magát. A muszlimokat leginkább az érintette meg, hogy megtapasztalták, hogy a közösségben Isten él, aki a megélt kölcsönös szeretet révén van jelen.
Jordániában, Ammanban egy iraki csoport is részt vett a Máriapolin. Isztambulban pedig egy egyetemi docens, aki korábban muszlim katona volt, ezt mondta: „Láttam, hogy itt a testvériség más dimenziót ölt. Mi
ndaz, amit itt hallottam, Mevlana (ismert török muszlim misztikus) gondolatait juttatta eszembe. Egy muszlim hölgy pedig így nyilatkozott: „Itt a különbözőségek egységgé alakultak át. Láttuk a béke szivárványát, melyet a szeretet festett.