„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené!” (Mt 22,21) ….. …..

Ez az ige határozottan Istenbe helyezi életünket. A fény és erő pedig, melyet ebből merítünk, az emberiség szolgálatára ösztönöz.

 

Jézus akkor válaszolt így, amikor a farizeusok egy csoportja és néhány Heródes-párti ember megkérdezte tőle: meg kell-e fizetni a római fegyveres megszállók által kivetett adót? Csapda volt ez, rá akarták szedni. Ha ugyanis igennel válaszol, a farizeusok megrágalmazhatják azzal, hogy együttműködik az ellenséggel, így elveszítheti a nép bizalmát. Ha pedig nemmel válaszol, Heródes követői – Róma uralmának kiszolgálói – lázadónak nevezhetik, és bujtogatással vádolhatják.

Jézus azt kérte tőlük, mutassanak neki egy ezüstpénzt, amellyel az adót fizetik, és megkérdezte, hogy kinek a képe és felirata áll rajta. Azt válaszolták neki, hogy a császáré. Ha a császáré – válaszolt Jézus –, adjátok meg neki, ami az övé! Ezzel elismerte az államnak és intézményeinek értékét.

 

Válaszában azonban ennél sokkal többről van szó. Rámutat arra, ami valóban fontos: hogy megadjuk Istennek, ami eleve az Övé. Amint a római pénzen az uralkodó képmása látható, ugyanúgy minden ember szívébe Isten képmása van belevésve, hiszen saját képére és hasonlatosságára teremtett minket![1][1] Ez azt jelenti, hogy az Övéi vagyunk, hozzá kell visszatérnünk. Kizárólag Őt illeti, hogy személyünkkel teljesen neki adózzunk. Nem a római császárnak történő adófizetés a lényeg, hanem az, hogy adjuk oda Istennek életünket és szívünket.

 

„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené!”

 

Hogyan éljük hát ezt az életigét?

Úgy, hogy megújítjuk felelősségérzetünket a közügyek iránt. Elkötelezzük magunkat a törvények betartására, az élet védelmére, vagy a köztulajdon – középületek, utak, közlekedési eszközök – megóvására.

 

Úgy, hogy ötleteinkkel, tanácsainkkal és javaslatainkkal aktív, kritikus és határozott módon hozzájárulunk lakónegyedünk, városunk és nemzetünk fejlődéséhez, ahelyett, hogy passzívan várakoznánk.

 

Úgy, hogy felajánljuk önkéntes segítségünket az egészségügyi és civil szervezetekben, hogy tökéletesedünk munkánkban. Ha feladatainkat hozzáértéssel és szeretettel végezzük, valóban képesek leszünk Jézust szolgálni testvéreinkben, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az állam és a társadalom megfeleljen Isten emberiségről alkotott tervének, és teljesen az emberek szolgálatára legyen.

 

„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené!”

 

Egy milánói könyvelő – Andrea Ferrari – képes volt arra, hogy munkahelyén, egy bank irodájában, megélje ezt az életigét. Így írt erről: „Minden reggel fél kilenc előtt néhány perccel lepecsételtetem a beléptető-kártyámat, bemegyek a hivatalba, és kezdődik a szokásos hajtás. Furcsa munka az enyém: jönni, menni, lépcsőkön le és fel, zárt ajtók előtt ácsorogni, űrlapokat hozni-vinni – és ez így megy évek óta… Ha sikerül megmaradnom a szeretetben – a váratlan akadályok ellenére, még ha harmadszor kell is újraírnom egy levelet –, akkor mindent megtettem. Úgy érzem, hogy Jézus pontosan ezért helyezett ide.”

 

„Könyvelő vagyok, és könyvelőként szolgállak Téged – mondta egyszer Jézusnak. – Itt van, Uram, az életem: szeretném, hogy tiszta szeretetté váljon!”

Egy idős hölgy észrevette, hogy az ügyfélfogadáson sohasem névtelen kliensként foglalkozott vele, hanem „emberként”. Nem tudta, hogyan fejezze ki a köszönetét, ezért egy nap vitt neki egy zacskó tojást.

Andrea 31 évesen halt meg Torinóban, egy utcai balesetben. A kórházban megkérdezte: „Valóban így, egyedül kell meghalnom, anélkül, hogy bárkitől is elbúcsúzhatnék?” Az őt ápoló szerzetesnő erre azt válaszolta, hogy el kell fogadnia Isten akaratát. Ezt hallva Andrea felélénkült, és elmosolyodott: „Megtanultuk, hogy mindig felismerjük Őt, életünk ideálját, a legkisebb dolgokban is, még – és itt a rá jellemző humorral kacsintott egyet – a pirosat mutató jelzőlámpa előtt is!”[2][2]

 

Engedelmeskedett Istennek, és ebben a szeretetből fakadó engedelmességben elindult Őhozzá.

 

Chiara Lubich

Szeptember 30, péntek, 10:00:00

Életige – Életige – 2005. október