Egy szív és egy lélek legyetek!
Budapest ad otthont a Fokoláre Mozgalom önkéntesei világ-találkozójának, akik 92 országból érkezve gyűltek össze azért, hogy megerősítsék egymást hivatásukban és felelevenítsék az önkéntesség történetét a mozgalomban. Összejövetelüket szeptember 16-án asz Egyetemes Testvériség Napja követi.
Több hónapon keresztül készültek a magyar Fokoláre közösség tagjai ezekre a napokra, a mozgalom önkénteseinek világtalálkozójára. A résztvevőkről talán el lehet mondani, hogy külsőségekben csak a kitűzőjük egyforma, azonban öltözetük, bőrszínük szerint egyértelmű, hogy a világ legkülönbözőbb részeiről érkeztek: Afrikától Koráig, Dél-Amerikától Svédországig. Valami igen fontos mégis összeköti őket, amiben hasonlítanak egymásra: a kölcsönös szeretet jegyében akarják életüket élni.
Budapest ad otthont a Fokoláre Mozgalom önkéntesei világtalálkozójának, akik 92 országból érkezve gyűltek össze azért, hogy megerősítsék egymást hivatásukban és felelevenítsék az önkéntesség történetét a mozgalomban. A gyökerekhez tértek vissza, hiszen ennek a hivatásnak a megszületése Budapesthez, az 1956-os forradalomhoz kötődik. Amikor az orosz csapatok bevonultak a városba és vérbe fojtották a forradalmat XII. Pius pápa drámai felhívással fordult a világ népeihez. Erre reagálva fordult Chiara Lubich a mozgalom akkori tagjaihoz: „Kell lennie egy olyan társadalomnak, amely visszahelyezi Istent az Őt megillető helyre. Lehetetlen, hogy Istennek ne legyen egy keresztényekből álló, összetartó serege, akik mindenüket odaadják, hogy megmentsék Őt az emberiség számára, és az emberiséget Őneki! Jézus olyan tanítványaira van szükség, akik nemcsak a rendházakban, hanem a világban is hitelesen élnek. Akik iránta és egyháza iránti szeretetből, önként követik Őt. Egy sereg önkéntes kell, mert a szeretet szabad.” Erre válaszként született meg az önkéntesek ága a mozgalmon belül és terjedt el szerte a világban. Ma közel 24.000 önkéntes él Európában, legtöbben Olaszországban, de megtalálhatók mindegyik kontinensen, különösen nagy számban Dél-Amerikában Brazíliában és Argentínában, Magyarországon százan élnek és dolgoznak ebben a szellemben.
„Isten önkénteseinek” hivatása az, hogy az egység lelkiségéből táplálkozva törekedjenek az evangéliumi szeretet-parancs szellemében jelen lenni a hétköznapokban, a munkahelyen, a családban, a társadalom különböző területein. Ehhez erőt adnak kis csoportjaik, közösségeik, ahol rendszeresen találkoznak, ahol kicserélik tapasztalataikat, és arra törekednek, hogy a kölcsönös szeretetben élhessenek.
A magyarországi találkozóra öt kontinens 92 országából jöttek el az önkéntesek vagy olyan fiatalok, akik az önkéntes hivatás iránt érdeklődnek. A résztvevők elsősorban katolikusok, de vannak közöttük ortodoxok, evangélikusok, anglikánok, sőt muzulmánok is. Képviselteti magát több lelkiségi mozgalom és közösség, akikkel a Fokoláre Mozgalom évek óta szoros együttműködésben dolgozik mint pl. a Szent Egyed Közösség, a Communione e Liberazione, az Emmaus Közösség, a Cursillo mozgalom, Neokatekumenális Út, Schönstadt családmozgalom, Chemin Neuf.
A kétnapos találkozó elején a hivatás történetét idézték fel a résztvevők korabeli levelek, visszaemlékezések segítségével. Videófelvételről megszólaltak azok az első önkéntesek, akiknek tapasztalatai kiérlelték a mozgalmon belül ennek a világi hivatásnak az igazi tartalmát.
Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítójának üzenetét, amelyet a találkozó résztvevői számára küldött. Ebben megerősítette, hogy bár 50 év alatt sok minden megváltozott a világban, de az egykori cél mind a mai napig aktuális maradt. Az önkéntes hivatás lényegéről szólva ezt mondta: „Ti pontosan a világ dolgaiba merülve váltok szentté… Nemcsak Isten teremtő munkáját folytatjátok, hanem a dolgok megváltását is.” „Az önkénteseknek ma is az első keresztények mintájára kell élni a világban – hangsúlyozta.
Az első nap programja módot adott arra is, hogy a résztvevők a különböző országokból érkezők tapasztalatain keresztül az önkéntes hivatás jellemzőivel ismerkedjenek. Ennek a hivatásnak az egyik jellemzője a radikalitás, amellyel az önkéntesek Isten mellett döntenek. A másik az a belső szabadság, amellyel a mindennapokban az újabb és újabb kihívásokkal, feladatokkal igyekeznek szembenézni és mindegyikben meglátni az Isten akaratát.
Daisy és Samir Najm a háború pusztította Libanonból érkeztek. Ők rövid egyesült államokbeli tartózkodást követően azért tértek haza, hogy osztozzanak honfitársaik helyzetében. Megértették, hogy boldogságuk nem a külső körülményektől függ, az országtól, a származástól, az anyagi lehetőségektől, hanem inkább az Istennel és a felebaráttal való kapcsolatoktól. A legutóbbi háborúban úgy érezték, hogy a felebarát iránti szeretetről leginkább azzal tehetnek tanúságot, hogy befogadják a bombázások elől menekülő embereket, akiknek a többsége muzulmán.
A vallásilag és politikailag erősen megosztott Észak-Írországból érkező házaspár, Mary és Gerry Burns sokat tett egy helyi civil kezdeményezésen keresztül a protestáns és katolikus közösség együttműködéséért, közeledésért. Néha nehéz, sőt életveszélyes helyzetekben dolgoztak. Nem volt könnyű elfogadni számukra, amikor több éves előkészület után, az átadás előtt ismeretlenek felgyújtották a közösség új irodáját és a katolikus iskolában merényletet követtek el, megakadályozva, hogy egy lépést tegyenek a megosztottság felszámolásáért. Ezekben a pillanatokban csak az evangélium üzenetébe kapaszkodva tudtak bízni a békében és vállalni érte a személyes áldozatot is.
A kábítószer-ellenes ügyeken dolgozó korábbi főügyésznő, Deicy Lopez Kolumbiából érkezett és osztotta meg az Aréna közel tízezres közönségével történetét arról, hogyan veszítette el állását, mert nem volt hajlandó engedni a korrupciónak. Helyzete elfogadása nagy alázatot és belső szabadságot kívánt meg tőle. Nem sokkal később nemzetközi szinten tartottak igényt szakmai tapasztalatára és volt kollégái továbbképzését bízták rá. Azoknak is meg tudott bocsátani, akik korábban nehézségbe sodorták családját vagy gúnyolták őket.
Az egész napos programot színes művészeti betétek kísérték, tánccal, zenével, amit cseh, belga, angol zenészek, énekesek adtak elő, valamint a külön erre a találkozóra összeállt nemzetközi szimfónikus zenekar.
Szeptember 15, péntek, 21:30:54
Hírek – Egy szív és egy lélek legyetek!