Chiara Lubich üzenete
a „Kommunikáció és kapcsolatok az egészségügyben”  
kongresszus résztvevőinek

Gemelli Klinika 2007. február 16-17.

Megtiszteltetés számomra, hogy üdvözöletemet és jókívánságaimat fejezhetem ki a kongresszus résztvevőinek, akik „Kommunikáció és kapcsolatok az egészségügyben” témát mélyítik el.

Engedjék meg, hogy felajánljak egy lelki gondolatot ezzel a témával kapcsolatban.

Amiről beszélek, az természetesen, nem orvosi ismeretekből fakad, hanem egy több mint 60 éves tapasztalatból, melyben Isten különleges ajándékának, az „egység karizmájának” működése során személyek közösségét láttam felépülni. Olyan személyekét, akik a föld legkülönfélébb pontjairól valók, és a többi népek között elvegyülve bizonyos szempontból egy kis népet alkotnak, mely; és az jellemző rájuk, hogy életük alaptörvénye a kölcsönös szeretet, és ezzel tesznek tanúságot arról, hogy lehetséges olyan kapcsolatokat létrehozni, amelyek a kölcsönösségben teljesednek ki.

Minden ember szükségét érzi annak, hogy szeretve legyen, és hogy a kapott szeretetet tovább adja. Valóban egymásnak ajándékként lettünk teremtve, és ezt azzal valósítjuk meg, hogy amikor rajtunk a sor, elkötelezzük magunkat arra, hogy szeretünk minden embert, azzal a szeretettel, amely nem várja a másik viszonzását, hanem elsőként szeret.

Amikor ketten vagy többen így elsőként szeretnek, megvalósul a kölcsönös szeretet, azaz egy olyan szeretet, amely képessé teszi az emberek közti kapcsolatot arra, hogy az felülmúljon minden nehézséget, minden akadályt. Olyan szeretet, mely elvezet arra, hogy a másikra úgy tekintsek, mint saját magamra, hogy teljesen meg tudjam őt érteni, és konkrétan segíteni tudjam, olyan szeretet tehát, mely képessé tesz arra, hogy egymásba felfedezzük a testvért, és együtt az emberiség családjának javára irányuljunk.

Egyszóval egy olyan szeretet, amely testvériséget szül, és a társadalom minden területére megújulást hoz.

Tapasztalatunk szerint a mindennapi személyes, családi és szakmai életben megélt testvéri kapcsolatok váratlan erőket szabadíthatnak fel. Új és tartalmas kapcsolatok születnek, melyekből a legkülönbözőbb kezdeményezések kelnek életre az egyén és a közösség szolgálatára.

Ez érvényes az egészségügy kényes világára is.

Pont ezen a területen való munka adja meg a lehetőségét annak, hogy a felebarátot egyre jobban szeressük, egy olyan szeretettel, ami mindenki felé irányul, egy olyan szeretettel, ami nem csupán érzés, hanem konkrét cselekvés, és mindig a jelenben mutatkozó szükségletre figyel: olyan szeretet ez, mely képes helyreállítani mindenkivel egy mély dialógust, és ha többen élik, közösséget és egységet hoz létre.

De hogyan lehet létrehozni a közösséget egy olyan világban, ahol gyakran a kapcsolatok nehézsége és a konfliktusok logikája uralkodik?

Hogyan lehet megvalósítani az egységet és hatékonnyá tenni azt a minden-napjainkban?

Úgy tudjuk megvalósítani, hogy éljük Jézusnak azt a parancsolatát, amelyet „sajátjának” és „újnak” nevezett: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket” (Jn 13, 14; 15,12).

Pontosan ez a kölcsönös szeretet, melynek mértéke Jézus irántunk való szeretete, egészen az elhagyatottságig és a kereszthalálig, ez biztosítja az egységet.

Az elhagyatottság az Ő szenvedésének csúcsa volt, minden testi és lelki fájdalmának tetőpontja, szintézise. Isten drámája volt ez, Istené, aki elhagyatva érezte magát Istentől. Megtapasztalja a legnagyobb elszakadottságot, amire csak gondolni lehet, átéli, bizonyos értelemben az Atyától való elválást, akivel egy volt, és egy marad.

És a kereszten kiáltva: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46; Mk 15, 34) egy mindent felülmúló szeretettel újra az Atya kezeibe helyezi magát, s így „orvossága” lett minden lelki fájdalomnak, és enyhülése minden testi fájdalomnak. Ott ajándékozza az embereknek az Istennel és az egymással való egységet, és így lett példaképe annak, hogy hogyan lehet felülmúlni az egységnek mindenféle hiányát. Ezért ha az Elhagyott Jézusra tekintünk, sikerül felülmúlnunk minden nehézséget, és felépíteni egymással a kölcsönösségre alapuló kapcsolatokat és egységet.

Azt kívánom minden résztvevőnek, hogy olyan nők és férfiak tudjanak lenni, akik Isten szíve szerinti orvostudományt hoznak létre és visznek előre, és hogy ez a kongresszus segítsen abban, hogy megújult erővel dolgozzunk igazi testvéri kapcsolatok építésén, és hogy tudományos elkötelezettségünknek hiteles közösségi élet legyen az alapja.

Letöltés: Chiara_Lubich_MDC_hu