Helmut Nicklas
Helmut Nicklasnak meghatározó szerepe volt a keresztény közösségek közötti kapcsolatban. Így emlékezik meg Chiara Lubich e “karizmatikus személyiségről”, aki a Németországi Evangélikus Egyház tagja volt, és a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (YMCA) müncheni felelőse.
„Helmut Nicklas valóban karizmatikus egyéniség volt, mert tudott Isten hangjára hallgatni, és határozottan azt követte.” – írja Chiara Lubich a müncheni szt. Máté evangélikus dómban 2007. augusztus 17-én felolvasott üzenetében, ahol végső búcsút vettek „szeretett barátunktól és testvérünktől”, aki egész életén át „szenvedélyesen” élt az egységért.
Helmut Nicklas augusztus 12-én, 68 éves korában fejezte be földi életét egy sok fájdalommal járó betegség miatt, amely egy évvel ezelőtt kezdődött. Nürnbergben született, házas ember volt, két gyermekük született. 1971-2002-ig volt a Keresztyén Ifjúsági Egyesület (YMCA) müncheni felelőse. 1982-1998-ig az YMCA World-Urban-Network elnökhelyettese (ez a szervezet a világon 2000 egyesületet tömörít), 1985-től pedig a Nemzetközi Karizmatikus Konzultáció (ICC) tanácsadó testületének tagja.
Chiara Lubich mindenekelőtt aláhúzta Helmut Nicklas meghatározó szerepét a különböző egyházakhoz tartozó mozgalmak közötti kommunió útján. Erről tett tanúságot a temetési szertartáson az evangélikus és katolikus mozgalmak képviseletében jelen lévők népes serege, valamint számos üzenet, többek között a Sant’Egidio Közösség , valamint a Schönstatt Mozgalom részéről.
1999-ben indultak el ezen az úton, mely az „Együtt Európáért” elnevezésű nagy rendezvényhez vezetett 2004-ben, majd pedig idén májusban Stuttgartban, hogy lelket adjunk Európának, és legyőzzük a konfliktusokat és az akadályokat.
Chiara és Helmut a 60-as években találkoztak először.
Az alábbiakban teljes egészében közöljük Chiara Lubich üzenetét:
„Sok év után 1999-ben találkoztam újra Helmut Nicklasszal Ottmaringban az evangélikus mozgalmak vezetői között. Ekkor volt születőben a különböző egyházakhoz tartozó mozgalmak között a kommunió. Azóta ennek az ott megkezdett útnak különböző szakaszait éltük meg egész Európában és Európán kívül is, Isten Népe fontos és történelmi jelentőségű fejlődésének lehettünk szemtanúi.
A kommunió útjának különböző szakaszaiban Helmut szerepe mindig meghatározó volt.
2001. december 8-án épp a szt. Máté templomban osztottuk meg egymással lelki kincseinket, és ez nagyon fontos lépésként él emlékezetünkben. A kölcsönös szeretetről beszéltem, ezután Helmut arra hívta fel a különböző mozgalmak 800 jelen lévő vezetőjét, hogy kössük meg a „kölcsönös szeretet szövetségét” (Jn 13,34). Ezt a szövetséget aztán sokszor megújítottuk, és ezt tekintettük és tekintjük a jövőben is a mozgalmak közötti kommunió alapjának.
Helmut valóban karizmatikus egyéniség volt, mert tudott Isten hangjára hallgatni, és határozottan azt követte. Ez a képesség széles látókörűvé tette, és szenvedéllyel töltötte el az egység iránt.
Valóban a mozgalmak közötti kommuniót szolgálta. Ahogy maga mondta: el kell tudnunk felejteni önmagunkat és saját közösségünk érdekeit, hogy szolgáljunk. Ő ebben példamutató volt.
A Fokoláre Mozgalomban mindannyiunk szívében örökre ott él szeretett barátunk és igazi testvérünk, Helmut Nicklas.”
Betegsége alatt Chiara folyamatosan kapcsolatban állt vele a Fokoláre Mozgalom németországi tagjain keresztül. Két nappal halála előtt meglátogatta őt a müncheni klinikán Severin Schmid, akinek szinte egy végrendeletet hagyott a mozgalmak közötti kommuniót illetően:
„Történelmi pillanatokat éltünk meg. Ezek a jelek a jövőben is utat mutatnak. Hűségesnek kell lennünk ahhoz, amit Isten kegyelméből megélhettünk. Tovább kell adnunk ezt a történetet.”
Helmut Nicklas a Németországi Evangélikus Egyház két küldötte közt volt, akik részt vettek a mozgalmak és egyházi közösségek nagy találkozóján XVI. Benedek pápával 2006. pünkösd vigíliáján.
A Zenit hírügynökségnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy mi a közös vonása az evangélikus és a katolikus mozgalmaknak, Helmut Nicklas így válaszolt:
„A katolikus mozgalmakkal az a szilárd meggyőződés egyesít minket, hogy az embereknek korunkban Jézus Krisztusra van szüksége.„
bővebben az YMCA-ról: https://www.cvjm.de
Szeptember 05, szerda, 12:02:43
Hírek – Helmut Nicklas