XVI. Benedek pápa beszéde
a Fokoláre Mozgalom és a Sant’Egidio közösség
püspök barátaihoz

Vatikán, Szent Kelemen terem
2007. február 8.,  csütörtök

Főtisztelendő Püspöktestvéreim!

Örömmel fogadlak benneteket ezen a rendkívüli kihallgatáson, és szívből köszöntlek mindannyiatokat, akik a világ különböző országaiból érkeztetek. Különösen is azokat, akik itt vannak velünk, és más keresztény egyházakhoz tartoznak. Többen a Fokoláre Mozgalom püspök barátainak évenként ismétlődő találkozóján vesztek részt, melynek témája: “A megfeszített és elhagyott Jézus fény a kultúrális éjszakában”. Örömmel ragadom meg ezt az alkalmat, hogy jókívánságaimat és áldásomat küldjem Chiara Lubichnak, amit kiterjesztek az általa alapított mozgalom minden tagjára. A többiek közületek a Sant’Egidio Közösség püspök barátainak IX. összejövetelére jöttek, amely egy nagyon aktuális témával foglalkozik: “A szeretet globalizációja”. Köszöntöm Vincenzo Paglia püspököt, és vele együtt Andrea Riccardi professzort és az egész közösséget, amely ma este ünnepi szentmisével emlékezik meg alapításának évfordulójáról a Lateráni Szent János bazilikában.

Kedves Püspöktestvéreim! Mindenekelőtt el szeretném mondani, hogy az a tény, hogy ti közel álltok ehhez a két mozgalomhoz, aláhúzza, hogy milyen életerő rejlik a hívők e csoportosulásaiban, és rámutat a karizmák közötti közösségre is, amely határozottan az “idők jele”.  A Patores Gregis szinódus utáni buzdítás írja, hogy “a püspökök közötti kölcsönös kapcsolat jócskán meghaladja hivatalos találkozásaikat” ( 59.). Ez valósul meg az olyan találkozókon is, mint a tieitek. Itt megtapasztalható a püspökök között a testvériség, mely abból fakad, hogy osztoznak a mozgalmak által képviselt gondolatokban. Ez arra ösztönözi őket, hogy elmélyüljön közöttük a szívek közössége, megerősödjenek egymás kölcsönös támogatásában és együtt akarják bemutatni, hogy az egyház az imádság és a szeretet lakhelye, a irgalmasság és a béke otthona. Tiszteletre méltó elődöm, II. János Pál pápa megmutatta, hogy az utóbbi években született mozgalmak és új közösségek a Szentlélek gondviselés szerű ajándékai az egyháznak, hogy hatékonyan tudjon válaszolni a mai kor kihívásaira. Nekem is több alkalommal módomban állt aláhúzni karizmatikus dimenziójuk jelentőségét.

Hogy is felejthetnénk el azt a rendkívüli virrasztást tavaly pünkösdkor, amelyen oly sok mozgalom és egyházi közösség vett részt? Ma is ott él bennem az a meghatottság, amit a Szent Péter téren egy ilyen mély lelki élményben való részesedés jelentett. Nektek is azt ismétlem, amit ott a világ minden részéről összejött híveknek mondtam, hogy a karizmák és a szolgálatok sokfélesége és egysége elválaszthatatlan egymástól az egyház életében. A Szentlélek a mozgalmak sokféleségét akarja az egyetlen Test, az egyház szolgálatára. Ezt azok szolgálatán keresztül valósítja meg, akiket Isten egyházának irányítására rendelt:  a püspökökön keresztül Péter utódjával való közösségben. Isten népének sokszínűsége és egysége mutatkozik meg bizonyos módon a mai napon is, amikor olyan püspökök vannak itt a pápával, akik két különböző egyházi mozgalomhoz tartoznak, melyeket határozottan misszós lelkület jellemez. A gazdag nyugati világban, bár jelen van a relativizmuson alapuló kultúra, mégis ezzel egyidőben széles körben tapasztalható a lelkiség utáni vágy. Mozgalmaitok tanúságot tesznek a hit öröméről, és a keresztény élet szépségéről. Földünk elnyomott részein ezek a mozgalmak a szolidaritást hirdetik, a szegények és a gyöngék mellé állnak azzal az isteni és emberi szeretettel, amelyre újra föl akartam hívni mindenki figyelmét a  Deus caritas est enciklikában. A püspökök és a mozgalmak közötti közösségből mindenképpen jelentős lendület születhet, hogy az egyház a világ minden részén újult erővel hirdesse a remény és a szeretet evangéliumát, és tanúságot tegyen róla.

A Fokoláre Mozgalom lelkiségének szívéből, a megfeszített és elhagyott Jézusból kiindulva aláhúzza az egység karizmáját és szolgálatát, mely a társadalom és a kultúra különböző területein valósul meg, a gazdaság világában például a “közösségi gazdaság” által, valamint az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd által.  A Sant’Egidio közösség életének középpontjába az imádságot és a liturgiát állítja, és így szeretne odaállni mindazok mellé, akik hátrányos helyzetben vagy kitaszítottként  élnek a társadalomban. A keresztény számára az ember, még ha távoli is, soha nem idegen. Együtt még a legkeményebb kihívásokkal is szembe tudunk nézni, melyek oly nyomasztóan nehezednek ránk a harmadik évezred elején: elsősorban az igazságosság és a béke kérdésére gondolok, a sürgetésre, hogy egy testvéribb és szolidárisabb világot építsünk, éppen azokon az országokon kezdve, ahonnan néhányan jöttetek, amelyeket véres konfliktusok gyötörnek. Főként Afrikára gondolok, különösen is a szívemben hordozom ezt a földrészt, és remélem, végre megérheti a stabil béke és az igazi fejlődés korát. Az afrikai püspökök közelgő szinódusa biztos, hogy jó alkalom lesz arra, hogy megmutatkozzon, milyen hatalmas Isten szeretete a szeretett afrikai népek iránt.

Kedves barátaim! Az a különös testvériség, mely egymáshoz és azokhoz a mozgalmakhoz köt benneteket, amelyeknek barátai vagytok, arra késztet titeket, hogy közösen “hordozzátok egymás terhét” (Gal 6,2) – ahogy az Apostol kéri – mindenekelőtt az evangélizációt, a szegények iránti szeretetet és a béke ügyét illetően. Az Úr tegye egyre eredményesebbé lelki és apostoli kezdeményezéseiteket. Én imádságaimmal kísérlek benneteket, és örömmel adom apostoli áldásomat rátok, akik itt jelen vagytok, a Fokoláre Mozgalomra, a Sant’Egidio Közösségre és a lelkipásztori gondjaitokra bízott hívekre.

Fordította: Reskovits Ágnes

Letöltés:070208_XVI_BENEDEK_puspokokhoz