Április elsején, 83 éves korában elhunyt Natalia Dallapiccola, aki meghatározó szerepet töltött be az egység lelkiségének közép-kelet-európai elterjedésében, valamint a vallásközi párbeszéd terén 

„Életben és halálban mindig veled vagyok” – ígérte Chiara Lubichnak, és így is történt. Natalia Dallapiccola az első volt, aki 1943-ban Trentóban csatlakozott Chiara Lubichhoz, majd az első volt, aki a mozgalomból néhány nap elteltével utána ment a másik életbe. Graziella De Luca, Valeria Ronchetti, Vittoria Salizzoni, Doriana Zamboni vették körül, akikkel együtt élt, és akikkel annak idején elsőként követték Chiarát.
Néhány órával az átköltözése előtt Chiara egyik gondolatáról elmélkedett, mely jellemezte egész életét: „Egyetlen anyám van a földön, Mária a vigasztalan… az ő stabat-jában állok, az ő stabat-jában járok…” Teljes odaadással és hálával mondta annak, aki fölolvasott neki: „Igen, épp ezt szerettem volna”.

Natalia Dallapiccola 1924. június 27-én született Trento mellett. 43-ban édesapja elvesztése és a háború pusztítása miatt mély lelki megpróbáltatásokat élt ált. Tanulmányit is félbe kellett hagynia, hogy a családját támogassa. „Lassan-lassan elveszítette szépségét számomra a zene, a természet, a barátság is. Sűrű sötétségben találtam magam, olyannyira, hogy már azt hittem, hogy a földön nem is létezik a szeretet”.
Megérintette őt az a külső és belső harmónia, amit Chiarában talált, s még inkább a szavai, amikor elmondta nagy felfedezését: „Isten a szeretet”. „Ha a szeretet a legszebb dolog a földön, akkor milyen lehet Isten, aki a szeretetet teremtette?” Így mesél erről natalia: „Úgy éreztem, hogy egyre jobban felemel, fel, fel, fel Istenbe. Észrevettem, hogy egész addigi életem örömteli és fájdalmas eseményit az Ő szeretetének arany szála fűzi össze. És bizonyosság született bennem, hogy Isten végtelenül szeret. Istennek ez a végtelen és személyes szeretete fordulatot hozott az életembe.”

Natalia Chiarával élt az első fokolárban Trentóban, majd pedig Rómában.

1959-ben meghatározó szerepe volt a nyugat-berlini fokolár megalapításában, később a fokolarinik első csoportjával együtt – akiket 1962-ben a lipcsei püspök hívott az országba – Kelet-Németországba ment, és a katolikus kórházban teljesítettek szolgálatot, ahonnan akkor sokan nyugatra menekültek. A vigasztalan Máriának fogadott hűség volt Natalia titka, az Ő „stabat”-ja a kereszt tövében, amikor Jézus elhagyatottságában az Atyához kiált. Az ő arcát ismerte fel és szerette, mely lépten-nyomon feltűnt. Natalia támasza volt mindazoknak, akik vele együtt az egységet akarták építeni minden kötülmények között. Ez zavarbaejtő volt, és „ragályosnak” bizonyult. Meglepő, amit a német titkosrendőrség, a Stasi iratai közt találtak róla: „A ’fucolar’ mozgalom a különböző nemzeti elgondolások ellenére egy erős vallási egység felépítését tűzte ki célul”. A szeretet szélytől személyig terjedt.
15 évig élt a vasfüggönyön innen. Az évek során kapcsolatok jöttek létre Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon és Litvániában élőkkel, s ennek köszönhetően ezekben az országokban is megszülettek a mozgalom közösségei.

Vallásközi párbeszéd – Natalia 1976-tól a Mozgalom Központjában élt. Gyenge egészségi állapota miatt 1977-ben nem tudott elmenni Londonba, ahol Chiara Templeton díjat kapott a vallások ügyének előmozdításáért. Miután a Fokoláre mozgalom alapítója elmesélte lelki tapasztalatát, rendkívüli érdeklődéssel fordultak felé az ünnepségen jelenlévő vallási vezetők. Alapvetően ekkor nyílt meg a mozgalomban a vallásközi párbeszéd. 
Chiara Londonból telefonált Nataliának, és a következő szavakkal bízta rá ezt a párbeszédet: „Szeresd őket!” Ő pedig ezt tette minden alkalommal, amikor találkozott velük., pl. a Vallások a Békéért Világkonferencia (WCRP) általános ülésein, ahol Chiarát képviselte. Mély kapcsolatot épített többek között a zsidó, a muszlim, a hindú és a buddhista világgal. Natalia előkészítette azokat az előrelépéseket, amelyek aztán e vallások Chiarával való találkozásából születtek.

Lelki képzés – Kezdettől fogva különleges mélységgel élte az egység lelkiségét, és ezért nagyon fontos feladatot kapott a Mozgalom tagjainak lelki képzésében. Mivel Natália mindig mindenki iránt az első időkre jellemző radikalitással megélt szeretetettel volt, Chiara „Anzolon”-nak nevezte el, ami trentói tájszólásban azt jelenti, hogy „angyal”.

A Castel Gandolfó-i Máriapoli Központban tartott