Együtt Európáért
„IGENT mondunk a békére – IGENT mondunk a felelősségünkre” – Keresztény egyházi mozgalmak és közösségek Együtt Európáért
Budapest, Pataky Művelődési Központ,
1105 Budapest X. kerület, Szent László tér 7-14.
2009. április 25. 10.00–17.00
IGENT mondunk a békére, és azon munkálkodunk, hogy párbeszéd révén sikerüljön egyetértésre jutni a konfliktushelyzetekben. Ha nincs béke, a világnak nincs jövője.
IGENT mondunk a felelősségünkre az egész társadalom iránt, és azért dolgozunk, hogy városaink – a lakosok részvételével – a különböző származású és kultúrájú emberek számára a szolidaritás és befogadás otthonává váljanak.
Program
Olyan kezdeményezések bemutatása, amelyeket keresztény mozgalmak és közösségek saját karizmájuknak megfelelően indítottak, és amelyek a béke megvalósításáról és a felelősségvállalás szükségességéről és lehetőségéről tesznek tanúságot.
– előadások
– beszámolók
– kerekasztal beszélgetések
– művészi produkcióik
Az 2009. április 25-i magyarországi program előkészítésében résztvevő mozgalmak
Chemin Neuf, Cursillo, Emmánuel, Fokoláre Mozgalom, Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái, Házas Hétvége, Hit és Fény, Regina Pacis, Regnum Christi, Regnum Marianum, Sant’Egidio, Schönstatt Családmozgalom, Új Jeruzsálem közösség
A kezdeményezés
- 1998. pünkösd: II János Pál pápa Rómába hívta a katolikus megújulási mozgalmakat és új közösségeket, itt
- Chiara Lubich, a Fokoláre Mozgalom alapítója karizmájához, az egység lelkiségéhez híven megígérte, hogy a mozgalmak közötti egység elmélyítésén fog fáradozni.
- 1999: a katolikus mozgalmak együttműködéséhez csatlakoztak az evangélikus mozgalmak is.
- 2001: a kölcsönös szeretet szövetségének megkötése a mozgalmak felelősei között
- Megszületik az Együtt Európáért találkozó gondolata annak érdekében, hogy a mozgalmak által megélt evangéliumi élet és az ennek nyomán közöttük megvalósuló egység a politika és a társadalom számára is bemutatható legyen
- Anglikán és ortodox mozgalmak csatlakoznak a kezdeményezéshez
- 2004, 2007: Együtt Európáért találkozók Stuttgartban és Európa különböző városaiban a keresztény mozgalmak szervezésében, bemutatják a különbözőség gazdagító és egységre vezető erejét
A folyamatot támogató személyiségek
A 2007-es nemzetközi találkozóra üzenetet küldött XVI.Benedek pápa, Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke, I. Bartholomaiosz konstantinpolyi ökumenikus pátriárka, Sameul Kobia az Egyházak Világtanácsának főtitkára, Manuel Barroso, az Európai Unió elnöke, Angela Merkel Németország kancellárja és több európai politikus és egyházi személyiség méltatva az Együtt Európáért kezdeményezés jelentőségét.
Magyarországi kapcsolódások
- 2004, 2007: Budapesten, Nyíregyházán és Szegeden Együtt Európáért rendezvény a hazai mozgalmak és közösségek tapasztalataival
- Száz fős magyar delegáció részvétele a stuttgarti központi rendezvényen
Az “Együtt Európáért” folyamat kezdeményezői
Chiara Lubich – Fokoláre Mozgalom, Andrea Riccardi – Sant’Egidio Közösség, Ulrich Parzany – Pro Christ, Helmut Nicklas – YMCA, Keresztyén Ifjúsági Egyesület, Thomas Romer – YMCA München, Gerhard Pross – Evangélikus Mozgalmak és Közösségek Felelőseinek Tanácsa, Michael J. Marmann – Schönstatt Mozgalom, Friedrich Aschoff – Evangélikus Karizmatikus Megújulás, Christophe D’Aloisio – Syndesmos, Gérard Testard – Fondacio, Nicky Gumbel – Alpha International, Sr. Anna-Maria aus der Wiesche – Krisztus Testvérisége – Selbitz
Bővebben a 2007-es találkozókról: Együtt Európáért program