Japán a szívünkben van/1
Maria Voce üzenete a Fokoláre Mozgalom japán közösségének a jelenlegi drámai és bizonytalan helyzetben
Kedves Mindenki!
A Központ és a világon mindenki aggodalommal figyeli a tragikus híreket, melyek szeretett országotokból érkeznek.
A szívünk ott van Japánban, veletek, ebben a nagyon-nagy fájdalomban, bizonytalanságban és próbatételben.
Annak a körülménynek kapcsán, melyben most éltek, rögtön az jutott eszünkbe, ami Ideálunk történetét jellemezte, hogy „minden összeomlott”. De azt is tudjuk, hogy annak az általános pusztulásnak a hátterében született meg egy új fény az egész emberiség számára.
Ezért folyamatosan az ég felé akarunk tekinteni, hinni a Szeretet-Istenben, aki egy nagyobb jó érdekében mindent megenged. Ezzel a bizonyossággal tartsuk élőn a reményt és adjuk tovább mindenkinek, akivel találkozunk.
Az a derű és kiegyensúlyozottság, amiről a fokoláre közösség és a japán nép a jelenlegi helyzetben tanúságot tesz, bíztató számunkra és érthetővé válik kultúrátok értéke.
Nagyon élő még bennem a tavalyi látogatásom szép élménye, amikor megismerhettem közösségeteket. Most, hogy mély fájdalmatokban osztozom, ez még inkább egy családdá, Chiara családjává tesz. Ezekben a napokban emlékezünk meg mindenütt a világon Chiara mennyországba való elköltözésének harmadik évfordulójáról. Jobban, mint valaha Ő itt él közöttünk és különös módon ott van közöttetek, hogy megvédjen és segítsen benneteket.
Legyetek biztosak abban, hogy imádkozom értetek, de az egész mozgalom is imádkozik Japánért. Kérjük együtt, hogy Chiara a katasztrófa minden áldozatát az égbe juttassa, segítse a túlélőket és védje meg őket minden veszélytől.
Március 23, szerda, 14:40:31
Hírek – Japán a szívünkben van/1