58. Nemzetközi Ökumenikus Hét
Az 58. Nemzetközi Ökumenikus Hét a trentói városi színházban megrendezett nagyszabású találkozóval vette kezdetét március 12-én „Chiara Lubich: egy karizma, egy élet a keresztények egységéért” címmel, Chiara halálának 3. évfordulójára emlékezve 20 egyházból több, mint 1000 résztvevővel.
Magyarországról hat fő vett részt a különféle eseményeken, katolikusok, evangélikusok és reformátusok.
Másnaptól a Trentóhoz közeli kis városkában, Cadinében folytatódott az Ökumenikus Hét.
Többek között szó volt Isten akaratáról az Ó- és Újszövetségben, az élet párbeszédéről, Chiara hozzájárulásáról az ökumenéhoz. Ezen kívül sok alkalom adódott a tapasztalatok, élmények megosztására, így vált ez a néhány nap iskola jellegűvé.
A különböző egyházakhoz tartozó mozgalmak és közösségek egységre törekvésének bemutatását szolgáló programban többek között
A „Közös Pont” missziós tapasztalata közeli országokba is elterjedt, például Romániában, Erdélyben, és Ukrajnában, Kárpátalján indult hasonló kezdeményezés. Az idők során más egyházakhoz tartozó fiatalok is bekapcsolódtak: baptisták, ortodoxok, és szabadkeresztény közösségekből is. De mindnyájan kölcsönösen elfogadják a többi egyház szolgálatát hiteles krisztusi tanúságtételnek, és igyekeznek „úgy szeretni a másik egyházát, mint a sajátjukat”.
A cadinei ökumenikus iskola egy imádság, egy fohász közös aláírásával zárult, melyet minden résztvevő „paktumként” zárt a szívébe, hogy azután elvigye haza, nem csak egy szép emléknek, hanem a hétköznapokat is bevonó törekvés kifejezéseként:
„Isten segítségével megígérjük egymásnak, hogy a kölcsönösen szeretni fogjuk egymást Jézus szavai szerint: ‘Új parancsolatot adok nektek, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket… Erről ismeri meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok’, ezt a szeretet akarjuk elterjeszteni mindannyian a saját egyházunkban és az egyházaink közötti kapcsolatokban.”
április 05, kedd, 21:34:07
Hírek – 58. Nemzetközi Ökumenikus Hét