Új Emberiség hírlevél – 2017. január
6. évfolyam 5. szám
2017. január
Velünk történtek 2017. január hónapban
Előzőleg történt: november 26-án Szegeden zajlott a vállalkozók délutánja. „Nagyon sok személyes beszámolót hallottunk, amely Isten országa építésének keresését mutatta a vállalkozás keretein belül. A Vajdaságból hatan jöttek a Közösségi Gazdaság képviselői, akiknek tapasztalatai igazi tanúságtételek voltak” (idézet a FB oldaláról) Ezt követte 2017. január 17- én 27-en, a gazdák és a polgármesterek találkozója, „Gazdálkodás és környezet” témakörben, azért, hogy reményt és lelket tudjanak adni a vidéknek.
decemberben egy kis csapat járt Ózdon, hogy a már régóta jól ismert cigány közösséggel találkozzon. „Én is velük voltam, és egy családnál nagyon megtapasztaltuk a szegénységet. Kiderült, hogy elromlott a tűzhely, ami fűtött, és ami a főzési lehetőséget is adta. Többen törtük a fejünket, tehetetlenül, de gondolkodva, mit tehetnénk. A Jó Isten elénk gördítette a lehetőséget. Vinci fölfedezett az utcában egy kirakott tűzhelyet. A Gondviselés még előtte küldött segítséget a szegények számára, amiből megvásárolhattuk. Így már az ünnepekre helyén állt a tűzhely. Nagyon nagy boldogságot jelentett ennek a családnak, és még sütni is tudtak benne. Így sikerült közösen boldog karácsonyt varázsolni egy család számára.”
(Holy Ági)
Smohayné Simon Gyöngyös így számol be közelmúlt eseményeiről:
A Káposztási Családok Egyesülete (KCSE) idén is változatos adventi programokkal színesítette a közösségi életet. Koncert, játékkészítő alkalom pedagógusoknak, Társasjáték Klub felnőtteknek, adventi koszorúkészítés, színházi vendégjátékok, jótékonysági családi fotózás – mindez összefogásból: intézmények, magán személyek, boltok, vállalkozások, művészek bevonásával, megélt kapcsolatokon át – megannyi ötlettel, fantáziával, munkával!
Többek között a 6. alkalommal rendezték meg adventi vásárukat, már 4. éve együtt a Közös Sport Egyesület Jótékonysági Mikulásfutás rendezvényével.
Remek KCSE stáb és KSE csapat készítette elő a programot.
https://kaposztasicsaladok.hu/galeria/kepek/esemeny_fotok/Adventi-v%C3%A1s%C3%A1r-%C3%A9s-J%C3%B3t%C3%A9konys%C3%A1gi-Mikul%C3%A1sfut%C3%A1s-2016
A Jótékonysági Mikulásfutásról képek
Erhardt Gyula fényképei
december 28-án közösségünk tagjai által támogatott hazánkban letelepedni vágyó nepáli fiatalok, Nilam és Babu közös – igazi, nepáli különlegességeket tartalmazó – vacsorára hívott meg bennünket. 25-en voltunk az Új Város Központban. Vacsora után bemutatkoztak. Bemutatták Nepált: adatokkal, érdekességekkel, a vallási sokszínűségét és a szépségét, a kultúra gazdagságát! Majd magukról beszéltek: elmondták, hogy kerültek ide. Szeretnének itt maradni, jól érzik, biztonságban érzik magukat Budapesten. Nagyon talpraesettek és ügyesek mindketten. Biztos, hogy meg tudnak gyökerezni Magyarországon.
Nilam még énekelt is nekünk egy szép nepáli éneket, és már magyarul köszönt meg mindent. Mi is megajándékoztuk őket. Franca citerázott, Krisztián gitározott. Zárásként volt közös éneklés: nemzetközi és magyar karácsonyi énekcsokor.
(Berndt Mihály)
Négy éve költöztünk Nagykovácsiba két gyermekünkkel, azóta megszületett a harmadik is. Érdeklődtem, hogy van-e babamama klub a plébánián, és kiderült, hogy volt, de egy-két éve már nincs. Beszéltem a plébánossal, aki rögtön felajánlotta a plébánia tetőterét a találkozásokra. A Karitász csoport éppen játékokat gyűjtött, kértem, hogy a gyerekek számára is tegyenek félre párat. Idő kellett ahhoz, hogy közösséggé formálódjon évente valamelyest változó csapatunk. Olykor sok energiának éreztem, hogy a készülés zömmel rám maradt, de egyre többen beleállnak, most a negyedik évben szinte megy magától. A mamakörön keresztül a plébániai közösségbe tud belegyökerezni az újonnan jövő, de annak is fontos kapoccsá vált, aki már régebb óta itt van. Van református tagunk is, valamint több nem hívővel bővült mostanában csapatunk.
(Móriczné Pribenszky Csilla)
Januári események:
január 17. Az ECO-ONE munkacsoport ebben az évben „Az önmagát ajándékozó személy és természet kapcsolata” címmel fórumsorozatot szervez. A januári témájuk a „Környezeti válság gyökerei” volt.
január 18. A 10. születésnap! Szátok eldugott kis falu bolt, iskola, orvos nélkül, de még a kocsma is bezárt. Épp annak épületébe költözködött a Ceferino Ház, vele Dúl Géza atya, a vezetője. A 600 lelkes Nógrád megyei falu kétharmada cigány, hallatlan szegénységben, munka nélkül él. Itt ünnepeltük a cigány értékeket felmutató tevékenység 10 évét, a családi napközi hálózatot, a munkatársakat és a kapcsolatok gazdagodását a nem cigány barátaikkal. Beszédével bátorságot öntött a résztvevőkbe dr. Beer Miklós váci megyéspüspök, és a cigány származás méltóságát emelte ki dr. Székely János, esztergom-budapesti segédpüspök. Vendéglátással, majd bemutatókkal folytatódott a nap, meg-megcsillantva a tehetséget táncban, zenében, mozgásban, ami kibontakozik a türelmes, hozzáértő gyerekfelelősök keze alatt, akik közt ott volt Suhaj Kálmán és Gizi is Dejtárról.
(Hortoványi Emőke és Jenő)
január 20. Budapesten a MEÖT székházában hagyományosan megtartottuk az ökumenikus imaestünket evangélikus, református, baptista, katolikus résztvevőkkel. Mindig nagyon boldogan megyek el erre az alkalomra. Meghatott a hűség, az odaadás, az áldozatkészség, amit nem csak az előkészítők, de minden jelenlévő részéről éreztem. Fiatalok nagy számban voltak jelen. Segítettek az előkészületekben, és zenéltek. Köszönték a „nagyszerű estét”. Többen a svédországi Lundban aláírt evangélikus-katolikus „Közös nyilatkozatot” bemutató Szebik Imre evangélikus püspök és Szecsődi Péter atya lelkészpáros jelenlétére reagáltak. Több meghatott, hálás visszajelzés érkezett: a „reményteli jövőt” éreztük mindannyian ezen a családias, egyszerű, örömöt adó estén!
(Téglásy Klára)
Az alábbi linken találtok fotódokumentációt: https://goo.gl/photos/pRoynvMxzGxrmovw6
január 22. Szegeden az ökumenikus imahét záró istentisztelete után, a Fokolár kezdeményezésére együtt készítettünk elő egy állófogadást, a többi felekezetek számára, mely segített a családi légkör kibontakozásában.
Örömmel és meghatódottsággal tesszük közzé a következő értesítést! (Szívesen térünk el a megszokott terjedelemtől!)
Az Új Családok Egyesülete nevében Erhardt Gyula és Krisztina írják:
Kedves Barátaink! Még a múlt év végén kértük a Szűzanyát, hogy segítsen megtalálni a körülöttünk lévő szegény, igazán szegény családokat. És Ő meghallgatta kérésünket, szép fokozatosan küldi őket. Karácsony előtt sikerült két családnak anyagilag segíteni. Az egyiknél az apukának nem volt munkája, de most már talált állást, ezért csak egy kisebb összeggel, 10.000.- Ft-tal támogattuk meg a karácsonyi kiadásokat az Új Családok Egyesületének kasszájából. A másik családról egy plébániai listán kaptunk értesítést. 3 gyerekes anyuka, akinek férje külföldön dolgozott, mert itthon tönkrement a vállalkozásuk. Egy tanító néni a plébániáról meglátogatta őket és kiderült, hogy egy vályogházban laknak, csak egy vaskályhájuk van és 2 ágyuk, a ruhák zsákokban állnak. A földes konyhában semmi nincs, a festők félbehagyták a festést, a villanyszerelők is félbehagyták a munkát, úgyszintén a csempézők, mert nem tudta kifizetni a teljes munkát. A rezsit már hónapok óta nem fizette, a fölösleges ruháikat égették a kályhában, mert tüzelőjük sem volt és nagyon fáztak. Mindez tényleg véletlenül derült ki, mert a gyerekek nagyon szépen jártak iskolába, rendezettnek tűnt minden. A tanító néni felhívására egy nap alatt karácsony előtt berendeződött nagyon szépen a ház, lett minden. Az Új Család Egyesület 20.000.- Ft-tal tudta őket segíteni, de máshonnan is érkezett pénz: az összes rezsit ki tudták fizetni, a festők, villanyszerelők, csempézők befejezték a munkát, a konyhában beton lett a föld helyett. Hát ott sok munka lesz még, meg a házon kívül is. De nagyon hálás család, akik mindent megtesznek azért, hogy kimásszanak a bajból. Apuka már hazajött. Karácsony után meglátogattuk őket és egy felajánlásból többen vittünk fát egy utánfutóval, reméljük, még van belőle.
Sok szép történet volt még karácsony előtt, pl. a jánoshalmi családok kiskunhalasi menekült táborban tett látogatása, a fokolárban Budapesten egy kongói család vendégül látása, egy budapesti óvodában sikerült egy szegény családot felruházni, a káposztásmegyeri családok egy afrikai lányt segítenek, de biztosan ti is tudnátok felsorolni sok szép kis, vagy nagy történetet. Most azért írunk, mert a Szűzanya már küldte a következő rászorulót. Egy hódmezővásárhelyi családról van szó, két gyerekük van és egyáltalán nincs anyagi fedezetük a fűtésre és egyéb fontos dologra, ami az élethez kell. Szintén egy tanító néni fordult a közösségünkhöz azzal a kéréssel, hogy nem tudnánk-e segíteni. Az egyesületünk valamekkora összeget fel tud ajánlani, de lassan többre lenne szükségünk, mint, amit mi tudunk nyújtani.
Örömmel szeretnénk megköszönni azoknak a családoknak, akik az elmúlt év folyamán rendszeresen küldtek akár kis összegeket is a rászoruló családok számára. Ezért tudunk segíteni. Ha van lehetőségetek még részt venni ezekben a szép és fontos segítségekben, akkor kérjük, hogy felajánlásotokat erre e számlaszámra küldjétek: Új Családok Egyesülete Bankszámlaszám: 11100104-18113451-36000001 A közleménybe írjátok be: Rászorulóknak És: ha van kedvetek, írjátok meg nekünk a hasonló történeteiteket, mindig épülünk ezekből, sőt ha tudtok szükséget szenvedő családról, akiknek segíthetünk, azt is írjátok meg!
Címünk: ujcsalad@gmail.com
Várföldi Marika és Tamás 2016-os évi összefoglalóját képekkel külön mellékletben csatoljuk. ERD_eves_beszamolo_2016
A teljes hírlevél itt tölthető le PDF-ként: ue-hirlevel-2017_januar