Új Emberiség hírlevél – 2017. március
6. évfolyam 7. szám
2017. március
Velünk történtek 2017. március hónapban
Előzőleg történtek:
Dejtáron Suhaj Giziék családja új szolgálati lakást kapott. Gyönyörűen felújították, kifestették otthonukat. Már csak 5 ágy és szőnyegek hiányoztak a teljes berendezkedéshez. 2017. január 30-án sokak szeretetéből sikerült összegyűjteni mindent. Megható volt tapasztalni, ahogy egymás után érkeztek a felajánlások (még Győrből is), és a konkrét segítség a budapesti begyűjtés- szállításhoz, a benzinre és a tároláshoz. Bokros Vera révén a ROKI raktárában várakozott minden, mígnem Cravero Ági férjének jóvoltából egy kocsival február 25-én a Dejtárra való szállítás is megtörtént. A ROKI KARITASZ-tól több zsák ruhaneműnek is örülhettek. (Cravero Ági – Téglásy Klára)
A Pesti Vigadóban A Virtuózokkal koncertezett a Vox Mirabilis Kamarakórus, mely ismét egy mérföldkő volt a kórus életében. A koncert nagyon elegáns, magas zenei színvonalú volt, ahol a Virtuózok győztesei mellett világhírű énekesek és zenészek is a színpadra léptek. Amikor a Virtuózok rendezvényigazgatójától megérkezett a felkérés, nagy lendülettel kezdtünk el készülni, hiszen nem csak zenekari darabokban énekeltünk, hanem önállóan is. Egy ilyen nagyszabású koncert megköveteli az elegáns megjelenés mellett a kotta nélküli éneklést is. A Hétvezér Általános Iskola kiváló énekeseit is magával vitte a kórus, akik felkészülten, lelkesen és nagy örömmel énekeltek. Egy életre szóló élményt jelentett a koncert! Zemlényi Katica. A BONUM TV- ben interjút készítettek Katicával: https://bonumtv.hu/vox-mirabilis/
Márciusban történtek:
Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és Székesfehérvár Önkormányzata évről évre „Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjban” részesíti azokat a helyi vállalkozásokat, cégeket, amelyek tevékenységük során szem előtt tartják a felelősségteljes etikus piaci magatartást. A 2017-os év díjazottjai között van Zemlényi János is. Szívből gratulálunk!
Kereskedelem kategória: A Szék-Ház Irodabútor Kft. több mint 20 éve van jelen a bútorpiacon. Az évek alatt jelentős tapasztalatokat szerzett a bútorkereskedelemben, amely segítségére van a vásárlónak abban, hogy megtalálja az igényeknek leginkább megfelelő, legjobb ár-érték arányú bútorokat és székeket. A cég által ajánlott bútorok és székek nagy része Magyarországon készül.
https://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_187224
2017.március 3-4-én Alberto Lo Presti, a loppiánói Sophia Egyetemi Intézetben politikai elméletet oktató olasz politológus előadást tartott „Kereszténység és demokrácia korunk vallási és etikai pluralizmusában. A toleranciától a párbeszéd kultúrájáig” címmel. Sok új információt kaptam és ötletet arra, mi lehet(ne) az én részem a közjó érdekében. Másnap „Igino Giordani, a keresztény demokrácia nagy úttörőjének mai aktualitása” címmel folytatódott az előadás. Foco „civil” életéről, a lelkiismeretére való folyamatos hallgatásból eredő cselekedeteiről hallhattunk- eddig sokunk számára-ismeretlen történeteket. Mindkét esetben beszélgetésre is jutott idő. (Téglásy Klára)
2017 március 4-én zárult a Házasság Hete Játék Káposztásmegyeren 27 pár vett részt a játékban, ami 54 fő, 350 fő vett részt a Pál Feri előadáson, 200 fő a Homoktövis Alapítványi bálon. Második alkalommal rendeztünk a Káposztási Családok Egyesületével a Házasság Hetére programot. Idén egyhetes játékot szerveztünk, sok-sok lehetőséggel, amiből tetszőlegesen lehetett választani: Pl. randi a kávézóban, műtermi fotózás kettesben, társasjáték, bál, salsa óra, véradás, alma szív faragás, islerdíszítés és vicces közös kép, újra fotó, gyertyafényes vacsora, közös mottóválasztás, Pál Feri előadás. A hetet közös Társasjáték Klubbal zártuk, ahol két kétszemélyes vacsora utalványt is kisorsoltunk. (Smohayné Simon Gyöngyös) A hétről készítettünk egy mini videót: https://slide.ly/view/4aa7b31d7179b4c6b4ee528fd4fd7dde?utm_source=Em_ORG_Share
2017. március 10. Az Egészségügyben dolgozók találkozóján Ferenc pápa Laudato si’ enciklikájának egy fejezetéről beszélgettünk: „Az Ökológiai megtérés” egyéni és közösségi tapasztalatára van szükségünk! Ötleteket, lehetőségeket osztottunk meg:
Magyar élelmiszert vásárolunk, helyi árusoktól, amit nem messzi tájakról utaztatnak. Belföldön nyaralunk, távoli országok helyett. Környezetbarát munkahelyet alakítunk ki, pl. olyan patikát, ahol fontos az energiatakarékosság és a szelektív hulladékgyűjtés. Egy szomorú tapasztalat pedig felveti a sürgető kérdést: hogyan segíthetünk másoknak, és mi lehet a feladatunk, ha elhanyagolt környezetű embertársunkkal kerülünk kapcsolatba? Végül felhívtuk a figyelmet az Öko-dobókocka gondolataira: legyünk tudatosak, és tegyünk is környezetünkért, a Földért! (Dr Mártonfalvi Etelka – Török Krisztina)
2017.március 20-án a Nevelés Világa találkozón az internetes zaklatás leküzdése témában osztottuk meg gondolatainkat. Egy finn módszerről – KIVA – hallottunk, melynek eredményeképpen a bántalmazások száma csökkent. Gyakoriak a kapcsolati bántalmazások: kiközösítések, az óvodában, iskolában egyaránt. Tapasztalt pedagógusok a saját praxisukból mondtak el történeteket azzal kapcsolatban, hogyan tudták az ilyen helyzeteket kezelni. Kiderült az is, hogy sokszor megoldja a helyzetet, ha egy domináns személy – tanár, vagy hangadó gyerek – az „áldozat” mellé áll. Szó esett a kortárs-segítés hatékonyságáról. Majd megismertük a „Vádolásmentes” projektet, amin két évig dolgoztak itthon magyar szakemberek, résztvevők. Hasznosnak láttuk, hogy megismertük egymás tevékenységét, és beszélgethettünk erről az igen komoly problémáról. (Barlay Ágnes)
2017. március 21.A Bach in the Subways, Bach mindenkinek nemzetközi programot egy New York-i csellista, Dale Henderson indította útjára 2010-ben azzal a céllal, hogy növelje a klasszikus zene iránti általános érdeklődést. Minden év márciusában, Johann Sebastian Bach születésnapja környékén világszerte kiváló muzsikusok ünneplik a mestert ingyenes koncerteket adva aluljárókban és más nyilvános helyeken, ezáltal remélhetőleg megkönnyítik a belépést a klasszikus zene birodalmába. Az évenként megrendezésre kerülő koncertekhez 2015-ben Magyarország is csatlakozott. Ma este Szegeden hallgathattuk az Ökumenikus Kórusnak a koncertjét. Köszönjük Varjasi Gyulának, Szántó Babinak, és Lajának, Szélpál Mártinak, Bohus Xéniának, akik aktívan részt vesznek a kóruson!
Szegedi Fokolare Közösség Ház hírei:
Tavasz közeledtével a közösséggel kapcsolatot tartó fiúkkal veteményeztek.
Március 17-én a gazdák találkozóra gyűltek össze.
Majd pedig tavaszváró- névnapi ünnepet szerveztek.
Az ezt követő napon „Munkás Találkozót” tartottak.
2017. március 21-én tartotta soron következő műhelyét az EcoOne csoport. Dr. Zsombok György mély tartalommal bíró gondolatatit osztotta meg a résztvevőkkel „Miért ’téma’ a környezetvédelem, a teremtésvédelem?” címmel. Meghallgattuk az előadó felvezetőjét, többek között a környezetvédelem lépcsőiről, a fogyasztói társadalomról, a korlátos forráserősségről. Jó hír, hogy a mai kor problémáira van ellenszer: a jó példaadás, a nevelés, a valódi érzelmek helyes kifejezése, a valóság meglátása, a vevés helyett az adás kultúrája és a közösség ereje. Mikor kezdjük el a fent említett viselkedésformákat gyakorolni? MOST! Az előadást követő beszélgetésről mindannyian azzal a biztos tudattal indultunk haza, hogy van értelme, „Minden csepp számít”. Lukács Judit
2017. március 24-én a Római Szerződés 60.évfordulója alkalmából március 24-én este Rómában ima estet tartottak, ebbe kapcsolódtunk be Szegeden egy kis csoport, közülünk ketten baptista és evangélikus lelkipásztorok. Az egyetemes könyörgések, a spontán imáink, és a testvéri beszélgetésünk valóban kinyitották a szívünket és úgy éreztük szerves része vagyunk ennek a nagy „álomnak”, ami az egység! Egy konkrét szikra is megszületett a lelkészekben; hogy az idei Tágas Tér fesztiválra meghívják az Együtt Európáért képviselőit.