Új emberiség Hírlevél – 2018. február
8. évfolyam 2. szám
Velünk történtek 2018. február hónapban
Gazdasági élet és munka
Fiatalok Macsolán (Kárpátalja)
2018. január26-28. az Új Ifjúság egy 8 fős csapatával a kárpátaljai Macsolán jártunk. Idén harmadik alkalommal vittük ki a közösség által összegyűjtött pénzadományokat, amelyből a helyi református közösség lelkipásztora összesen 24 rászoruló család számára vett tűzifát, tartós élelmiszert, illetve higiéniai eszközöket. A csomagokat személyesen vittük el a nehéz sorsú lakóknak, fát vágtunk, valamint közösen részt vettünk a vasárnapi istentiszteleten. Jó volt ismét megtapasztalni, mekkora szeretettel fogadnak minket, hogy személyesen is emlékeznek ránk, és mindig várnak vissza, akár csak látogatóba is. Az idei GenFest témájához kapcsolódva (Beyond All Borders) rövid video-összeállítás is készül majd az ott töltött időről. (Doszpod Orsi)
Jótékonysági Koncert Kárpátalja megsegítésére
A Kárpátaljai Egyházmegyei Karitász segélykoordinátora küldött egy levelet, melyben segítséget kér az ottani családok, idősek, egyetemisták támogatására. Segítségnyújtásként azt választottuk, hogy elkezdtünk szervezni egy kiállítással egybekötött jótékonysági koncertet, 2018. április 14-re, a Bp. Szilágyi Dezső téri Református-templomba. A részleteket a Meghívón olvashatjátok, amit a Hírlevélhez csatolunk. Aki teheti, jöjjön el, és adományaival támogassa ezt a kezdeményezést. Az adományoktól függ, hány családnak tudunk segíteni; egy család egy éves támogatása 300 000 Ft. (Barlay Ági)
Kibővített vállalkozói klub Budapesten
2017. február 2. Héjj Tibor elsőként írt közgazdaságtanból PhD-t a loppianói Sophia egyetemen Emberi méltóság a menedzsmentben címmel. Az eseményhez konferenciakapcsolással csatlakozni tudott két szegedi érdeklődő is. Tibor végigvitt minket azon a szellemi, lelki úton, amit ebben a témában ő bejárt tanulmányai során. Az emberi méltóság keresztény felfogását a pápai enciklikákból vezette le, és gyakorlati útmutatót is adott, hogyan éljük azt meg a mindennapi (vállalkozói) munkánk során. Baráti beszélgetés alakult ki – sokunk épülésére (Ferentzi Éva)
Kapcsolatok
Albánia meglepett!
2018. január 19. Agapé, férfi fokolár: Egy est Ádám Attila beszámolójával: tapasztalatai, tevékenysége, az albán társadalmi, kulturális és gazdasági viszonyok (entemijatymy.blogspot.com). Az eseményt megtisztelte jelenlétével az Albán Köztársaság magyarországi nagykövete, Arian Spasse. Rövid bevezetőjében az albán-magyar kapcsolatokról beszélt, ill. az országára oly jellemző toleranciáról: a sokszínű ország évszázadok óta jellemző alapértékéről. Klasszikus zenei betéteket is élvezhettünk Dreiszker Ági és Kovács Barni jóvoltából. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy egy kicsi, de határozott lépést tettünk a mintegy 60 résztvevővel, akiknek Albánia immár nem csupán egy távoli ismeretlen ország, mert a Szeretet közöttünk egy kicsit felfedte az ország arcát… (Román Zsuzsi)
Kecskeméti Helyi Közösség
2018. január 20-án a Szent Család Közösségi Házban találkoztunk Kecskemétről, Hetényegyházáról, Helvéciáról, Izsákról és Tiszakécskéről, ahol a felnőttek kb. 50-en, a Gen3-ak és Gen4-ek 60-an voltak. Az ő szüleik közül többen most jöttek először egy ilyen találkozóra. Megnéztük Chiara: Fény útja c. videót, ami nagyon tetszett, majd kis csoportokban ismerkedtünk, beszélgettünk. A gyerekek külön találkoztak, és végén Gen3-ak az Irgalmas szamaritánus evangéliumi történetet adták elő a felnőtteknek, a Gen4-ek pedig tapasztalatot mondtak. A találkozó ebéddel zárult, egyik ismerős család bográcsban főzött nekünk paprikás krumplit, amit nagyon jó étvággyal fogyasztottunk el. (Antal Julika)
Indiai és Fülöp-szigeteki est Szegeden
2018. január 26. Mivel Prokopp Viktória februárban Indiába indul fokolárba, Szegeden is elköszöntünk tőle egy kultúrest keretén belül, ahol indiai és fülöp-szigeteki egyetemi hallgatók ismertettek meg minket országukkal. Viktória felajánlásából az este egyben gyűjtés is volt a Genfestre készülő magyar fiatalok számára, akiket süteménycsomagok megvásárlásával lehetett támogatni. Jó hangulatban töltöttük el az időt, egy képes vetítéssel idéztük fel azokat az éveket, amikor Viktória Szegeden lakott, és kifaggattuk arról, hogy hogyan készül erre a nagy útra. Jothi, egy Szegeden élő nővér indiai teával és süteménnyel vendégelt meg minket, az egyik egyetemista pedig hennát festett az önként jelentkezők kezére. (Szeles Ági)
Ökumenikus imaóra- Budapest
2018. január 26-án a MEÖT termében gyűltünk össze. Idén a karibi keresztények készítették elő az imahét anyagát. A saját változatos programunkat együtt készítettük el: személyes beszámolók, élmények vetített képekkel és videóval színesítve a Reformáció emlékév fényében megrendezett ökumenikus hétről Castegandolfóban; az Együtt Európáért konferenciáról; a Megigazulás teológiájával foglalkozó evangélikus–katolikus Közös nyilatkozat elfogadóinak táguló köréről. Nagy örömünkre – a kultúrák sokféleségének jegyében – hallgattuk a Szegedi Ökumenikus Kórust. Majd a lelkészek által vezetett ökumenikus istentisztelet következett. Hálás szívvel emlékeztünk meg Kalota József görög-ortodox atyáról, akit aznap temettek. Személyes beszélgetésekre is jutott idő, amit külön kiemeltek, megköszöntek.
https://photos.app.goo.gl/oqqOp09aZ5PfJZoD2
Pesthidegkút-Máriaremetén Ökumenikus imahét
2018. január 28. A környékünkön viszonylag élő az ökumenizmus, tavasszal meg ősszel is szoktunk találkozni. Az imahét minden napján volt valahol imaóra, utána agapé, amit kihasználtunk a további ismerkedésre. A záróeseményre a szervezők az evangélikus kórust és a miénket (Máriaremetei Bazilika) kérték fel, hogy együtt énekeljünk, amit persze közös kórus-próbák előztek meg. Ezen az alkalmon részt vett a kerületi polgármester, és az országgyűlési képviselőnk, Varga Mihály is, akivel pár szót váltottam. Az egyik szervező felolvasta az Ökumenikus Szeretet-szolgálat felhívását az észak-iraki üldözött keresztényekért kezdeményezett imalánchoz való csatlakozásra. A kórusunk közösen csatlakozott, s azóta minden próba végén együtt imádkozunk. (Barlay Ági)
A „Tizenévesek az Egységért” Farsangja
2018. február 3-4. Tizenévesek az Egységért (Teens4Unity, Gen 3-ak) farsang a 60-as évek stílusában. Az országból mindenhonnan érkeztek fiatalok. A szervezőcsapat kamaszokból, Gen2 fiatalokból és fiatalos felnőttekből állt. Volt 2 vetélkedő, és egy kis táncház. Másnap szentmisén vettünk részt, utána beszéltünk a máriapolirol, a Run for Unity-ról és a táborról is. (Peti) A zenéknek már az első pár hangjából kitalálták, mi következik, eszméletlen lendülettel ropta mindenki. (Anna) A társaság változatlanul király volt. A programokat élveztem. A táncházban tudtunk újítani társastáncok terén. A kaja pedig nagyon finom volt. (Marci) Kisebb feltöltődés volt az unalmas hétköznapokban. (Borbála). (Gereben Anita)
A Pécsi Helyi Közösség
2018. február 11-én tartotta következő találkozóját. 12-en gyűltünk össze a Görögkatolikus Parókia hittantermében, ahol Zajácz Gábor parókus, közösségünk tagja, mindig nagy szeretettel fogad bennünket. Elolvastuk az Életigét és megosztottuk egymással a tapasztalatainkat, imádkoztunk a közösség tagjainak szándékaira, valamint beszélgettünk aktuális, elkövetkező programokról is. A közösség két tagja – egyikük tanárként, a másikuk szülőként – cikket írt a helyi katolikus iskola újságjának legutóbbi számába. Az egyik témája a tavaly nyári püspökszentlászlói máriapoli volt, amin először vett részt, és nagyon megérintette, amit ott megtapasztalt. A másik cikk témája Mária, a fokolár lelkiség tükrében. (Sámson Margó)
A Nemzetközi Kávéház vendégei
2018. február 15-én betegség és munka miatt kevesebben jöttek össze, mégis – érezhetően – nagyban hozzájárult az egyetemes testvériség építéshez. Ha találkozunk, még jobban tudunk konkrétan is segíteni nekik (egymásnak), mint ahogy történt ez alkalommal is. Sikerült valakinek azonnal orvost találni a problémája megoldására. „Valóban család vagyunk!”- mondta az érintett személy. Az este folyamán egy Gen Verde videót néztünk meg, ami a békéért folytatott munkájukat mutatta be, amit a fiatalokkal együtt végeznek. (Franca Dittli)
Meglepetés-agapé Nagykovácsiban
Három éve plébánosunktól megtudtuk, hogy gyerekmise után figyelmetlenül hagytuk ott a plébániát. Kikérdeztem a feladatokról, Péter táblázatot szerkesztett, és elkezdtük az agapék megszervezését. Lelkesedésünk kezdett csökkenni, mert a feladatok ránk maradtak, és sok energia volt a népet mozgósítani. Aztán szabadabban tudtunk hozzáállni, és csak akkor jelentkeztünk, amikor nekünk alkalmas volt. Idén úgy alakult, hogy más misére mentünk, és pont számoltuk, hogy táblázatunk a végére érhetett. Viszont most először fordult elő, hogy az agapé ment tovább magától (a sekrestyésünk segítségével). Megfordították a lapot, folytatták a táblázatot, és húsvétig egy híján elkelt minden alkalom. (Móriczné Pribenszky Csilla)
Ember és környezete egészsége
Egészségügy és nevelés világa együtt
2018. február 9-én megtörtént a várva várt találkozás; egészségügyi dolgozók és pedagógusok néhányan összegyűltünk, hogy együtt gondolkodjunk a jelen kor egyik nagy kérdéséről, a szegénységről. Segítségül hívtuk – többek között – Ferenc pápát, a régi és legfrissebb Életigét, Vera Araújot és az interneten található statisztikát. Saját – megélt – tapasztalataink: szomorúak, meghatóak, hasznosak, tanácstalanok, vidámak és bíztatóak, nagyon élénkké tették az estét. Felsoroltuk aktuális területeink egy részét: saját környezetünk, Kárpátalja, (fiatalok látogatása Macsolán ld. külön), Ózd, Dejtár, Pakisztán. Megemlítjük még az Egészségügy világa 2018. január 28-i kirándulását a Szépvölgyi úti barlangba.
(Dr. Mártonfalvi Etelka, Téglásy Klára)
Művészet
KÓTA-díjat kapott a Vox Mirabilis Kamarakórus
A KÓTA-díj megalapítását 2004-ben határozta el a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége. A 2018-ban a székesfehérvári együttest is méltónak találták, hogy kórus kategóriában díjazzák. A méltatásból: „A Vox Mirabilis Kamarakórus ma az egyike Magyarország legaktívabb, legkreatívabb együtteseinek, a kórus kiváló teljesítményét jelzi az Ars Magna minősítés is.”
„Csodálatos érzés egy ilyen magas szintű szakmai díjat átvenni. Magyarországon olyan sok kiváló, minőségi hangzást nyújtó énekkar van, őszintén örülünk, hogy az idén mi is átvehetjük ezt a kitüntetést. A díj kötelez, így továbbra is lelkiismeretesen, sok különlegességgel, felkészülten fogunk állni a közönség elé.” (Zemlényi Katica)
„PRO CULTURA ALBAE REGIAE-DÍJ” 2018.
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata díjak, kitüntető címek adományozásával kívánja kifejezni tiszteletét és megbecsülését. Az elismerések egyike a Pro Cultura Albae Regiae-díj, melyben azon természetes személyek, közösségek vagy együttesek részesülhetnek, akik kiemelkedő tevékenységükkel a város kulturális életét gazdagították. A 2018-as esztendő díjazottja a Vox Mirabilis Kamarakórus. Szakmai sikerek egész sora példázza az elmúlt évek munkájának színvonalát. A kamarakórus több nemzetközi versenyen szerepelt és részesült elismerésben.
„A város kulturális életében betöltött szerepe méltóvá teszi a Kamarakórust arra, hogy Székesfehérvár Önkormányzata a Pro Cultura Albae Regiae-díjjal fejezze ki köszönetét az elmúlt évek kimagasló művészi tevékenységéért.” (Zemlényi Katica)
Nevelés és kultúra
Új Város-iroda Közösségi filmklub
2018. január 5. Idén már harmincadik alkalommal találkoztak a mozgókép és a jó beszélgetések kedvelői. A szervezők hamarosan gondoltak egyet, és „túl a harmadik X-en” megengedték maguknak, hogy a közönséget kissé próbára tegyék. Eddig ugyanis mindig egy hónapra előre lehetett tudni, mi lesz a vetített film. Most viszont három hónapon keresztül (február–március–április) titokban marad a szervezők által választott mozgókép, és csak ott a helyszínen derül ki, mit néz a nagyérdemű. Az első alkalom februárban nagyon jól sikerült, az érdeklődők egy tartalmas fekete-fehér filmet nézhettek az ötvenes évekből, az utána következő beszélgetés szintén emlékezetes és izgalmas volt. (Göbel Ágoston)
KETEG Kulturális Szalonban
2018. február 9.-én részt vettünk a KETEG szalon programján. Sajgó Szabolcs atya a Jezsuita menekültszolgálat működéséről, tapasztalataikról beszélt, én pedig a mi tapasztalatainkkal és „A kezdet az, hogy megismerjük egymást” című Daniel Barenboim és a fiatalokból álló nemzetközi zenekaráról szóló dokumentumfilm tanulságaival színesítettem a programot. Később őszinte, jó hangulatú beszélgetés indult a jelenlévők között a témáról, a szalon háziasszonya, Pénzely Márta pedig házi süteményekkel vendégelte meg a résztvevőket. (Kormányos Krisztina)
Előrejelzés:
-
2018. március 22. Nemzetközi Kávéház
-
2018. március 9. Egészségügy világa és a Nevelés Világa együtt