Ökumenizmus
Jelenleg mintegy ötvenezer nem katolikus keresztény osztozik a mozgalom lelkiségében.
Először 1960-ban hívta meg néhány evangélikus lelkipásztor Chiara Lubichot Németországba, Darmstadtba. A megélt ige tapasztalata nagy érdeklődést keltett, és ettől kezdve rendszeressé vált velük a kapcsolat. Őszinte, testvéri barátság alakult ki, mely a szeretetre és az el nem hallgatott igazságra alapult. A kölcsönös tisztelet segített az előítéleteket felülmúlni.
1966 júliusában Michael Ramsey, az akkori Canterbury-i érsek arra bíztatta Chiarát, hogy terjessze a lelkiséget az anglikánok között. Coggan, Runcey és Carey érsek is komolyan támogatta a párbeszéd és együttműködés folytatását.
Különböző országokban élő reformátusok is osztoznak a mozgalom lelkületében, különösen azért, mert ők is hangsúlyozzák Jézusnak ezt az igéjét: “Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük” (Mt 18,20).
Chiara Lubich 1967-től kilenc alkalommal járt I. Atenagorasz konstantinápolyi pátriárkánál az ortodox egyházzal folytatott párbeszéd közvetítőjeként. A pátriárkán keresztül terjedt el a mozgalom a keleti ortodoxok között. Utóda, I. Demetriosz és a jelenlegi pátriárka, Őszentsége I. Bartolomaiosz is ugyanazt a nyitottságot képviselik.
A mozgalom tanúságtevő városkái közül három ökumenikus: Németországban az Augsburg mellettiOttmaring, Svájcban Baar, Nagy-Britanniában pedig Welwyn Garden City.
1981 óta ökumenikus iskolákat is tartanak Angliában, Németországban, Svájcban, Olaszországban, az USÁ-ban, Brazíliában, Argentínában és a Fülöp-szigeteken. A keleti egyházak híveivel is volt már néhány tanfolyam Libanonban, Egyiptomban és Algériában. A tanfolyamok a kölcsönös szeretet, tisztelet és megbecsülés légkörében zajlottak.
Chiara Lubich, amikor az “egységre való nevelésről” beszélt, kiemelte, mennyire fontos és szükséges a keresztények látható és teljes egységéhez a nép egyetértése: “Tudjuk, hogy a történelem folyamán milyen sok ökumenikus törekvés hiúsult meg azért, mert hiányzott ez az egyetértés, mely az egység lényegi eleme.”
1982-ben II. János Pál fogadta a Fokoláre Mozgalom katolikus püspök barátainak egy csoportját, és javasolta nekik, éljék meg a testvéri közösséget más egyházak vezetőivel együtt is. Azóta különböző felekezetek püspökei és felelősei évről évre összegyűlnek, hogy megvalósítsák a párbeszédet, melynek alappillére egy ökumenikus lelkiség.
Kezdetben Achen püspöke, Klaus Hemmerle fogta össze ezeknek a találkozóknak a szervezését, amit halála után Miroslav Vlk bíboros, Prága érseke vett át.
A kezdeményezés legfőbb gyümölcse az egyházi vezetők közt kialakuló mély lelki közösség, melynek alapja Jézus új parancsolata, “Szeressétek egymást”.
Így nem annyira az kerül előtérbe, ami még elválasztja egymástól egyházainkat, hanem főként az a sokminden, ami összeköt.
Egyidejűleg kölcsönösen jobban megismerik egymás érzékeny pontjait és a gazdagságot, amit a különböző keresztény hagyományok hordoznak és amelyek által ajándékká válhatnak az egész kereszténység számára.
1996 novemberében Londonban, a II. János Pál pápa által összehívott első Assisi találkozó évfordulójára megrendezett ökumenikus ünnepen Chiara Lubich felvázolta a mozgalom által folytatott ökumenizmus lényegét:
“A mi utunk az élet dialógusa, egy olyan nép dialógusa, amelynek tagjai különböző egyházakhoz tartoznak és már egyek, amennyire ez ma lehetséges. Ez a tanúságtétel felébreszti a hívőkben a keresztény érzületet és összeköt mindannyiunkat. Krisztus egyesített bennünket, és egyetlen néppé tett.”
“Ki-ki engedelmeskedjen a saját lelkiismeretének. Ne hallgattassátok el egy hamisan értelmezett kompromisszum kedvéért meggyőződéseteket. Ez hiba lenne. Ha viszont a katolikus igazi katolikusként, az anglikán igazi anglikánként él, akkor – annak ellenére, hogy a teológia terén még nem vagytok egy – már most tanúságot tehettek arról, hogy milyenek lesznek majd az egyházak. A különbségek léteznek, de semmilyen teológiai probléma nem fékezheti meg a szeretetet.
Fontos tehát a nép ökumenizmusa.”