Tedd a másiknak, amit szeretnél, hogy neked is tegyenek – ez volt a mottója az Ózdon március 22-én megrendezett Sportnapnak. „Eljöttünk az ország különböző városaiból azért, mert mindannyian ajándékok szeretnénk lenni a többiek számára, és befogadni a többiektől azt, amit hoztak… Nagy szükségünk van egymásra, a párbeszédre” – hangzott el a köszöntőben. De talán a sportnap elnevezés kevés is, hisz a délutáni sportvetélkedő mellett köszöntők és bemutatkozások, ének és tánc, focimeccs és városi séta színesítették … Tovább…